A szerb pravoszláv egyház szentté avatta a Horthy-rajongó bácskai szerb püspököt
A szerb pravoszláv egyház (SPC) püspöki szinódusa október 2-án Újvidéken szentté avatta Irinej Ćirić néhai bácskai szerb pravoszláv püspököt. És ezzel nem is lenne semmi baj, ha a szerb pravoszláv egyház vezetése aznap Irinej Ćirić mellett – a magyar állam által kitüntetett Irinej Bulović javaslatára – nem avatta volna szentté a „bácskai szent vértanúkat“, (a hivatalos indoklás szerint) az „1941–1942 folyamán a náci (!) magyar megszállók által meggyilkolt 12 ezer (!) pravoszláv szerbet“. A lépéssel a szerb pravoszláv egyház önmagával került ellentmondásba, hiszen Irinej Ćirić kiváló kapcsolatokat ápolt, vagy ha úgy jobban tetszik „kollaborált“ az SPC által „náci magyar megszállóknak“ nevezett magyar hatóságokkal.
Az ünnepélyes szertartást a szerb pravoszláv egyház feje, Porfirije Perić celebrálta az újvidéki Szent György-székesegyház udvarában. A főpapi liturgián részt vett és koncelebrált több mint 30 pravoszláv püspök, többek között a délvidéki magyarok nemzeti hovatartozását névvegyelemzéssel meghatározó Irinej Bulović bácskai szerb püspök, Nikanor Bogunović bánáti szerb püspök (aki a kilencvenes években legkeményebben uszított a háborúra a horvátok ellen), Lukijan Pantelić budai szerb püspök, Ilarion Alfejev orosz metropolita.
„Szent Irinej hitvalló bácskai püspök és a bácskai szent vértanúk“ ünnepe a pravoszláv kalendáriumban az „újvidéki hideg napok“ évfordulójára, január 23-ra került.
Kicsoda volt Irinej Ćirić? (Avagy ami kimaradt hivatalos életrajzából)
Dr. Irinej Ćirić bácskai, zombori, szegedi és egri pravoszláv püspök 1884-ben született Karlócán, gimnáziumi tanulmányait Újvidéken végezte el. Utána Moszkvába ment teológiai tanulmányokra, majd Bécsben filozófiai doktorátust szerzett. 1919-ben püspökké szentelték, 1922-ben Bácska püspökévé nevezték ki. Habár tevékenyen részt vett a keresztény egyházak egyesítésére folyó mozgalomban, a húszas években többször Kárpátaljára utazott, hogy a szerb pravoszláv egyház fennhatóságát az ott élő pravoszláv és görögkatolikus ruszinokra kiterjessze.
1941. áprilisában az 1918. december 1-én kikiáltott, népeinek akarata ellenére összefogott és csakis nyílt monarchofasiszta diktatúrával fenntartott Jugoszlávia, mint ilyen megszűnt és természetes alkotó elemeire bomlott fel. Jugoszlávia felbomlása tette lehetővé, hogy 1941. április 11-én a történelmi Délmagyarország területe a német katonai közigazgatás alá rendelt Bánát kivételével visszakerülhetett Magyarországhoz. A magyar állam területe 11.417 km²-rel és 1 025 508 lakossal gyarapodott, közülük 36,6% volt magyar, 19% német és mindössze 16% szerb.
A Simović-Petár puccs óta napokig ismét pokollá vált a kisebbségek amúgy is nehéz élete, helyzete a Délvidéken. A falvakban a csetnikek vették át az uralmat és jaj volt mindenkinek, akiről tudták, hogy magyar. Éjszakánként rajtaütöttek a magyar házakon. A férfiakat elcipelték katonának, az otthon maradt asszonyokat, lányokat pedig gyötörték, kínozták. Amikor a jugoszláv csapatok délfelé visszavonultak, a csetnikeknek és dobrovoljacoknak fegyvereket, robbanó anyagot és géppuskákat adtak át. A csetnikek felrobbantottak minden hidat, gyárakat és közlekedési utakat is. Befészkelték magukat a kórházakba, templomokba és innen folytatták a gerillaháborújukat. A magyar csapatok bácskai bevonulása nem diadalkapu alatt, hanem a csetnikek zárótüzébe történt. Mindazonáltal a magyar honvédség gyorsan megtisztította a Délvidéket a csetnik-bandáktól. Branislav Grba, Zombor város egykori szerb polgármestere szerint a „kilengéseket megtévesztett, félrevezetett, idegenből jött telepesek követték el. Cselekedetük a becsületes, Bácskában született szerb nép soraiban éppen olyan mélységes és lesújtó ítélettel találkozott mint a magyar nép soraiban“.
Ezt követően hónapokon át a Délvidéken csend és rend uralkodott, megindult a magyarok és szerbek történelmi megbékélésének folyamata. A bácskai szerb nemzetiségű lakosság politikai és szellemi életének vezetői – köztük Irinej Ćirić bácskai püspök is – 1941 májusában kifejezték legmélyebb hódolatukat Horthy Miklós iránt és a szerb lakosság őszinte lojalitását a magyar állam iránt.
Irinej Ćirić kölcsönösen kiváló viszonyt ápolt a magyar hatóságokkal, Tito partizán terroristáinak bevonulásáig a bácskai szerb püspök jelen volt szinte minden fontosabb eseményen, amiket a magyar hatóságok szerveztek.
1941 júliusában Újvidéken együttes kiállítást szerveztek a szerb művészek, akik megörökítették Horthy Miklós arcmását. A kiállítás ünnepi megnyitásán megjelent Irinej Ćirić püspök is, aki „nagy elragadtatással szemlélte a kormányzó úr szobrát és a többi művészi alkotást“.
1941. január 7-ei karácsonyi pásztorlevelében Irinej Ćirić püspök Horthy Miklós kormányzónkat dicsőítette. Egyebek közt a következőket írta: „A viharos idők, amelyekben élünk nagy és sorsdöntő változást hoztak a bácskai szerb püspökség és szerb híveinknek életében is. Püspökségünk más állam kebelébe került és jelenleg a magyar állam fennhatósága alá tartozik. Az a terület, amelyre kiterjed, szerves része a Magyar Királyságnak (…) reményünket megerősíti az a tény, hogy húsz egynéhány év előttig már a Magyar Királyság kötelékébe tartoztunk, méghozzá nem rövid ideig, hanem évszázadokig. A századok alatt tiszteletben tartották szentségeinket, amit a szépséges templomok és iskolaépületek szerte a püspökség területén bizonyítanak, valamint a keresztek a városokban és falvakban, a tereken és útkereszteződéseknél, amelyek közül a legújabbak is legalább két emberöltő óta állanak és amelyekben más nyelv és vallású polgártársaink mindenkor vallásosságunk bizonyítékát látták, amely senkinek sem állott útjában és reméljük a jövőben sem fog útjában állani. Reményeinkben megerősít az a tény is, hogy a még most is érvényben lévő magyar törvények rendezték a szerb pravoszláv egyház helyzetét is a Magyar Királyság területén (…) Jó reményekre különösen az ország legfelsőbb helyéről irántunk tanúsított viszony biztat. Nagybányai vitéz Horthy Miklós őfőméltósága, a Magyar Királyság kormányzója nyilvánosan tanúbizonyságot tett barátságáról a szerb nép irányában, mégpedig nem rövid idővel, hanem több esztendővel ezelőtt, oly időben, amikor azt nem volt könnyű megtenni. Mélységes tisztelettel és hódolattal, köszönettel tartozunk fenkölt személyének és nagyrabecsüljük nemes szívének barátságát, amely gyógyít ezekben a súlyos napokban“.
A fent említett csendnek 1941 július utolsó napjaiban vége lett. 1941 júliusára a Jugoszláv Kommunista Párt központi bizottságának utasítására Délvidéken is megindult a terrorisztikus szabotázsakciók sora (egyedül az újvidéki szárny területén 1941. július 26-től 1942. május 1-ig több mint hatvan szabotázsakcióra, kommunista bűncselekményre, fegyverhasználatra stb. került sor).
1941 novemberre a magyar hatóságok tudomására jutott a JKP délvidéki bizottságának névsora (Bácskában kb. 6500 beszervezett kommunista volt), az alattomos partizánharc szervezeti felépítése, a bánáti és szerémségi összeköttetés. Az elfogott kommunistákat rögtönítélő bíróság elé állították, és közülük 71-et kivégeztek.
1941 decemberétől több magyar csendőrt, határőrt és katonát lelőttek a kommunisták, így a zsablyai csendőrparancsnokot is. 1942. január 5-én páncélosok támogatásával lezárták a környéket, a településeket átfésülték, és a fegyveres bandákat felszámolták, mindkét oldalon sok sebesülttel és halottal. Az azt követő tömeges razziákra az indok a Zsablyára, Csúrogra és Újvidékre – részben az egyidejű bánáti német akció elől – menekült és ott rejtőző partizánok felkutatása volt. Kállay Miklós magyar kormányfő 1942 júliusában a magyar Országgyűlésben felolvasta az 1941-es áprilisi bevonulás óta áldozatul esett szerbek számát – eszerint áprilistól (beleértve a januári eseményeket) összesen 2550-en haltak meg. A mai hivatalos magyar adatok szerint a honvédek és csendőrök 3309 személyt öltek meg 1942 januárjában. Ám, a szerb történészek adatai szerint összesen 3808 áldozat volt, ezek közül 2578 szerb, 1068 zsidó, 64 roma, 31 ruszin, 21 magyar és 15 orosz nemzetiségű személy.
Amikor az újvidéki razzia a végéhez közeledett, Irinej püspök felhívást bocsátott ki a pravoszláv szerbekhez, amiben Magyarország törvényeinek tiszteletben tartására szólította fel a szerbeket, a tragikus eseményekért pedig – jogosan – a kommunista mozgalmat tette felelőssé. A felhívás így szólt:
„Viharos időket élünk, keletkezve különböző külső befolyások, feltűnnek új áramlatok, idegen eszmék, amelyek a vallás és a fennálló rend bomlasztására törnek. Ezért fenyeget az a veszély, hogy tájékozatlan emberek tévútra térnek, ez pedig nagy szerencsétlenséget idézhet elő. Kötelességemnek tartom a veszélyre figyelmeztetni azokat, akik tévútra vezethetők. Feladatom szent vallástok szilárdságát fenntartani, melyet semmiféle viszontagságok nem ingathatnak meg. Kötelességem megmondani nektek, hogy a fegyverek tartása, illegális szervezetekben való részvét a kommunizmushoz való tartozás a fennálló rend rombolása nemcsak semmiféle hasznot nem hozhat, hanem a legszigorúbb büntetéssel sújtandó, melyekkel az állam saját fenntartása érdekében rendelkezik. Ismerve a teljes veszedelmet, amely romboló erők által fenyeget, atyai jóindulattal ajánlom nektek, hogy tévútra ne térjetek, hanem ezen ország törvényeinek tiszteletben tartásával az Isten és állam iránti kötelességtek teljesítésével minden rossz szót és bajt hárítsatok el, melyet a mai idők magukban hordoznak. Emlékeztetlek benneteket ez alkalommal is mindarra, amit karácsonyi pásztorleveleimben mondottam. Ismétlem, hogy ezen ország Főméltóságú Kormányzója szeretettel fogadni kegyeskedett és újólag biztosított a szerb nemzetiségűek iránti jóindulatáról és jóakaratáról.“
Megemlítendő, hogy a túlkapások elkövetőit még a Horthy rendszerben bíróság elé állították, az áldozatok családjai számára pedig kárpótlást fizettek. Sőt, a háború után számos az eseményekben résztvevő vagy azzal vádolt személyt kiadtak Jugoszláviának, akiket rendre kivégeztek. Többek között Feketehalmy-Czeydner Ferenc altábornagyot is.
Irinej Ćirić bácskai szerb pravoszláv püspök és Feketehalmy-Czeydner Ferenc altábornagy, 1942. március 15-én, két hónappal az újvidéki razzia után
Irinej püspök szenttéavatásának indoklásában szerepel, hogy a püspöknek köszönhetően sikerült a sárvári táborban lévő szerb gyermekeket– mintegy 2800-at – elvinni onnan és szerb magánosoknál elhelyezni. Ez azonban csupán féligazság. Hadd idézzünk egy 1942-ben megjelent cikkből:
„Az Újvidéken megjelenő Nova Pošta című lap nagy cikkben számol be arról, hogy a szabadkai, sárvári és topolyai táborokban már nincsen szerb, kivéve kb. húszat, akiket politikai okok miatt bezártak. A bácskai szerbek körében dr. Irinej Ćirić görögkeleti szerb püspök kezdeményezésére akció indult meg, hogy a táborokban lévő szerb gyermekeket magánosoknál helyezzék el. Ismeretes, hogy ezekben a táborokban a délszerbiai és más vidékekről a Bácskába telepített dobrovoljácokat és egyéb telepeseket helyezték el, akiket nem lehetett visszaküldeni Szerbiába, illetve azokra a volt jugoszláv vidékekre, ahonnan a bácskai magyarság gyengítésére ide telepítették őket. (…) Az illetékes magyar hatóságok a legmesszebbmenő engedékenységet és előzékenységet mutattak a kéressél szemben és így vált lehetővé, hogy a táborokban lévő körülbelül 3000 gyermeket még a tél folyamán elvigyék onnan és vagyonos délvidéki szerb családoknál elhelyezzék. A Nova Pošta ezzel kapcsolatban a következőket írja: Mindaz, amit elértünk elsősorban dr. Deák Leó bácsbodrogmegyei főispánnak köszönhetjük. Ő egész Bácsmegye területén épen úgy segített, nekünk, mint dr. Reök Andor főispán Szabadkán és apatini dr. Fernbach Péter főispán Újvidéken. A hálás szerb gyermekek imáikba foglalják ezek nevét, mert visszaadták nekik a szabadságot és a jobb élet lehetőségét. A bácskai szerbek is teljesítették kötelességüket, mert a gyermekek elhelyezése zavartalanul történt. A gyermekek után a felnőtteket is kiengedték a táborokból és gazdaságokban helyezték el őket, ahol dolgoznak. (…) A Nova Pošta szerint a táborokban egy év alatt kétszáz szerb gyermek született. A csecsemőket és egész kisgyermekeket a hatóságok előzékenysége folytán édesanyjukkal együtt helyezték el megfelelő helyeken. Újvidéken két hét múlva két szerb magánkórház nyílik meg, ahol a dobrovoljácok és telepesek ingyen orvosi kezelésben részesülnek (…) A szerbek – írja a Nova Pošta – nem dicsekednek ezzel a jótékony munkával, hanem ismételten hálát mondanak a hatóságoknak, mert ezek nemeslelkűsége tette csak lehetővé ennek a kérdésnek a megoldását.“
Irinej püspök 1942. augusztus 27-én nagy papi segédlettel az újvidéki székesegyházban gyászistentiszteletet mutatott be vitéz Horthy István kormányzóhelyettes lelkiüdvéért.
Horthy Miklós kormányzó 1943. február 5-én Irinej püspököt a felsőház tagjává kinevezte.
„Magyarországon mindenki, aki híve a nyugodt és alkotó konszolidációnak és a nemzetiségekkel való megegyezésnek, csak a legnagyobb örömmel és lelkesedéssel üdvözülheti Ćirić püspöknek a felsőházba történt meghívását. (…) Az aszkétaéletű püspök szerénységével, nagy tudásával méltó utóda és képviselője egyháza és fajtája legjobbjainak“
– írták a korabeli nemzeti érzelmű magyar lapok.
„Azokban a napokban amikor a jugoszláv állam összeomlott, eleinte bizonytalan voltam hogy milyen uralom alá kerülünk, de a magyaroktól pillanatig sem féltünk, mert a magyarokat ismertük. A magyarsággal mindig békességben élt a szerb társadalom (…) Ha értek bennünket fájdalmas csalódások az első időkben, ha vannak ma is meg nem érdemelt gyanúsítások: tudtuk és tudjuk, hogy azokban semmi részük nem volt és nincs a felelős magyar államférfiaknak, az elsővonalbeli magyar politikusoknak.“
– nyilatkozta Irinej püspök 1943. október 18-án a Délmagyarország napilapnak adott interjújában.
Közvetlenül a partizán terroristák bevonulása után Irinej püspök házi őrizetbe került, ahol tizenhét hónapig tartották fogva, majd szabadulása után, 1946-ban brutálisan megverték Hódságban. Hosszas betegség után 1955. április 5-én Újvidéken hunyt el, földi maradványait az újvidéki székesegyház kriptájában helyezték örök nyugalomra.
A szerb pravoszláv egyház nacionalista-soviniszta propagandagépezete ezúttal a magyarság felé lövöldözi mérgezett nyilait : „A bácskai szent vértanúk a második világháborúban szenvedtek vértanúhalált a magyar náci megszállók kezétől. A gonoszságnak égi magasságokban lévő szellemei kihasználták a zavaros időszakot, hogy leszámoljanak a bácskai és baranyai pravoszláv szerbekkel. A történészek soha nem állapították meg a brutálisan megkínzott és meggyilkolt Isten szolgáinak pontos számát, de köztudott, hogy körülbelül 12 ezer pravoszláv szerb halt vértanúhalált. Krisztus e szent vértanúi között rengeteg, minden korosztálybeli gyermek van, még azok is, akik az anyaméhben voltak. (…) Bácskában és Baranyában a gonosztevők nem nagyon különböztek az usztasáktól. A Duna és a Száva mindkét partján egy és ugyanaz a nemzet ki volt téve az új Heródesek, Nérók és Diocletianusok őrületének, és csak az volt a bűne, hogy más volt a neve és a vallása“ (Forrás: Свети мученици бачки, Beseda bácskai szerb pravoszláv könyvkiadó, Újvidék, 2022. 11-12. old.)
„Szent Irinej hitvalló bácskai püspök és a bácskai szent vértanúk“ ikon
