Kiemelt Szerbia 

Újraválasztották a szerb kormány főtitkárát, aki az emberhúst daráló Belivuk-klán tagjait védelmezte

Ismét Novak Nedićet, a Szerb Haladó Párt káderét választották a szerb kormány főtitkárává, írja a direktno.rs. Nedićet az elmúlt években többször is kapcsolatba hozták az emberhúst daráló Belivuk-klánnal.

Az április 3-i választások után Ana Brnabićet október  26-án újra miniszterelnökké választotta a szerbiai szkupstina. Másnap az új szerb kormány kinevezte az új kormány főtitkárát is.  Eszerint október 27-től ismét Novak Nedić a kormány főtitkára, aki eddig is a főtitkár feladatait látta el.

Nedićet először 2014 májusában nevezték ki erre a posztra. A Korrupcióellenes Ügynökség szerint Nedić a Hivatalos Közlöny felügyelőbizottságának is az elnöke, emellett a közvállalatok igazgatóinak  kinevezésére illetékes bizottságot is ő vezeti.

Az elmúlt években többször is felröppent a hír, hogy a Veljko Belivuk vezette bűnbanda a haladó párti szerb államvezetés védelmét élvezte. Mint tudjuk, a „maffia istennőjeként” és „a maffia nimfájaként” is emlegetett Dijana Hrkalović, a szerb belügyminisztérium volt államtitkára számos forrás szerint a szerb hatalom és a maffia összeolvasztásában jeleskedett. A szerb kormány régi-új főtitkáráról, Novak Nedićről is az a hír járta, hogy kapcsolatban állt a Belivuk-klánnal.

2018 októberében  egy körülbelül harminc fős huligáncsoport rommá zúzta a belgrádi Komitet éjjeli klubot, mert a tulajdonos nem fizetett védelmi pénzt.

Az elmúlt hetekben a NIN hetilap birtokába kerültek az esettel kapcsolatos hivatalos rendőrségi dokumentációk, amelyek szerint néhány nappal az eset  után Vladimir Mačart, a Komitet tulajdonosát felhívta a szerb kormány főtitkára, Novak Nedić, azzal a kéréssel, hogy találkozzanak Belgrádban, a képviselők klubjában. Mačar szavai szerint a találkozón Nedić megkérte őt, hogy a „szurkolókkal“ kapcsolatos problémát megállapodással,  a „rendőség kizárásával“ oldja meg, hiszen az elkövetők „hajlandóak  megtéríteni a klubnak okozott károkat“. A megállapodás szerint Mačarnak vissza kellett volna vonnia a rendőröknek tett nyilatkozatát, és azt kellett volna hazudnia, hogy  „nem ismeri fel” azokat a személyeket, akik rommá zúzták a klubját és megverték a vendégeket – derül ki a rendőrségi dokumentumból.

Mačar szerint Nedić leszögezte, személyesen garantálni tudja a megállapodás tiszteletben tartását, majd megkérte, hogy találkozzon Veljko Belivukkal. A klubtulajdonos ragaszkodása ellenére Nedić nem volt hajlandó eljönni a találkozóra, mert „forró a helyzet”, és „ciki lenne“, ha együtt, egy helyen látnák őt Belivukkal.

A dokumentációk szerint Mačar a zvezdarai Aviv Park bevásárlóközpont melletti kávézóban találkozott Bajkeverő Vélyóval, aki ígéretet adott, hogy soha többé nem lesz velük gond, „csupán egy kis félreértés történt“, és még aznap átutal neki 4600 eurót. Belivuk ezután megmutatta a sértettnek  azt a hivatalos nyilatkozatot, amit Mačar a rendőröknek tett az eset után, majd megkérte, vonja azt vissza. A sértett ekkor megdöbbent azon, hogy valaki rendőrségi információkat szivárogtat ki a bűnbandának.

Ezt követően a Komitet tulajdonosa titkos helyen találkozott a nyomozókkal, akik feljegyezték mondanivalóját. A per során Mačar azonban azt állította, hogy a vádlottakban nem ismerte fel az elkövetőket, az eset során nem szenvedett semmilyen sérülést, sőt, nem is nagyon emlékszik az esetre, „mert régen történt“.  A közel négyéves ügy még nem zárult le.

Megemlítendő, hogy az éjjeli klubot rommá zúzó  huligánok között ott volt Boris „Jimi“ Karapandžić és az Aca Rošavi  (Rapancsos arcú Ácó) gúnynéven ismert Aleksandar Vidojević is, a Janicsárok nevű „szurkolói“ csoport egyik vezéralakja.

A Janicsárokat Aleksandar Stanković „Sale Mutavi” (Néma Szále) „vezérszurkoló” és hírhedt drogterjesztő irányította, egészen addig, amíg 2016-ban meg nem ölték, halála után Belivuk vette át a csoport irányítását, majd megváltoztatta a nevét Principire, amely Szerbia legerősebb „szurkolótáborává” vált.

https://ocdn.eu/pulscms-transforms/1/BePk9kqTURBXy8xMzAyNWE2YzczMWI2NDhhMjM0NTQyYzA5NGYwYzNhNy5qcGVnkZMCzQH-AN4AAaEwBQ

Aleksandar Vučić fia, Danilo, Aleksandar Vidojevićnek a legszűkebb baráti köréhez tartozik. Képek bizonyítják, hogy 2018 nyarán az orosz focivébén egyforma nacionalista pólóban együtt nézték Szerbia és Costa Rica összecsapását, társaságukban ott volt a Sale Mutavi-féle csoport több tagja is, köztük Boris Karapandžić is, Belivuk egyik legközelebbi bűntársa, akit  az ügyészség súlyos bűncselekményekkel vádol. Belgrádi sajtóértesülések szerint a társaság charter járattal utazott Szamarába, és ugyanazon a járaton a szerb kormány két minisztere is ült.

A Szerbiai Katonai Szakszervezet még 2017-ben bűnvádi feljelentést tett néhány tiszt ellen. A feljelentés szerint  Nenad Vučković, Sale Mutavi, Veljko Belivuk és Novak Nedić számára lehetővé tették, hogy a pancsovai katonai lőpályán együtt gyakoroljanak. A  pancsovai ügyészség –  micsoda meglepetés! – elvetette a bűnvádi feljelentést.

https://direktno.rs/upload//media/2022/8/28/19/2/82/685302/resize/685505/NIN_1268x940

(direktno.rs, krik.rs nyomán)

Hasonló bejegyzések