Régió: A horvát védelmi minisztérium tízezer behívót küld ki a tartalékosoknak
A horvát védelmi minisztérium behívókat kezdett küldeni a tartalékosoknak, hogy hadiállapot esetére megkapják a beosztásukat, ami az ukrajnai háború miatt nem hangzik túl jól.
Hétfőn a Dnevnik.hr portál világgá röpítette a hírt, hogy a védelmi minisztérium behívókat kezdett küldeni a tartalékosoknak, igaz egyenlőre még csak azzal a céllal, hogy meghatározzák beosztásukat egy beköszönő hadiállapot esetére.
A Dnevnik után persze a hírre ráfűztek a többiek is, az ukrajnai háborúskodásra való tekintettel senkinek sem tetszett túlzottan az időzítés.
Végül a védelmi minisztérium kibocsátott egy közleményt, ennek értelmében az elkövetkező időszakban, májussal bezárólag 10 ezer tartalékost fognak berendelni a katonai ügyosztályra, hogy kijelöljék a beosztásukat hadiállapot esetére.
A védelmi minisztérium szerint ez egy teljesen rutinintézkedés, lényegében ezt 2020 és 2022 között kellett volna végrehajtani, de nem lehetett a koronavírus-járvány miatt.
Az emberek hisznek is a minisztériumnak, is meg nem is: ha el lehetett napolni három évig, miért éppen most került sor a mozgolódásra?
(Dnevnik.hr nyomán, fotó: 24sedam.rs)