Ma nagycsütörtök van – az utolsó vacsorára emlékezünk
Ma nagycsütörtök van, latinul „Coena Domini”, vagyis az Úr (utolsó) vacsorája, a németeknél „zöldcsütörtök”. Krisztus Urunk utolsó vacsoráján az Oltáriszentség alapításának és a lábmosásnak, azután az Olajfák-hegyi szenvedésének és Júdás árulásának emlékünnepe.
A 313 után felszabadult Egyház az egész világon megünnepli. Ezen a napon volt az ősegyházban a bűnösök visszavétele, akik a földön fekve várták a feloldozást és utána a hívőkkel együtt áldoztak. A hetedik századi Gelaziánum szerint ez egy külön mise keretében történt, a második misében olajakat szenteltek, a harmadik este volt az utolsó vacsora tiszteletére. Afrikában a negyedik században Szent Ágoston szerint két mise volt: reggel és este. Már a nyolcadik századtól kezdve a legrégibb római ordó szerint csak egy mise lehetett és a klérusnak azon áldozni kellett, mint ma is. Az utolsó vacsora egységét akarták ezzel kidomborítani. Ez előtt volt a bűnösök visszavétele, amely a tizenkettedik században megszűnik és közben az olajszentelés, mely a püspöki templomokban ma is megvan, nagycsütörtökre került, mert a húsvét előestéjén az olajakra a tömeges kereszteléseknél szükség volt, viszont nagypénteken nem volt mise.
A Dicsőség a magasságban Istennek kezdetű nagy doxológiát a középkorban csak azon templomokban énekelték nagycsütörtökön, ahol olajszentelés is volt: ma mindenhol. Az öröm jele továbbá a tizenkettedik század óta általános fehér szín. A harangokat ekkor húzzák meg utoljára, aztán a gyász miatt elhallgatnak és helyettük kereplőket használnak.
NAGYCSÜTÖRTÖK
– AZ UTOLSÓ VACSORA NAPJA:
Amikor beesteledett, asztalhoz ült a tizenkét tanítvánnyal. (Mt 26, 20)
– EUCHARISZTIA ALAPÍTÁSA:
„Vegyétek és egyétek, ez az én testem!” Aztán fogta a kelyhet, hálát adott, és ezekkel a szavakkal nyújtotta nekik: „Igyatok ebből mindnyájan, mert ez az én vérem, a szövetségé, amelyet sokakért kiontanak a bűnök bocsánatára. (Mt 26, 26-28)
– AZ EGYHÁZI REND ALAPÍTÁSA:
Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre! (Lk 22, 19)
– AZ ÚR SZENVEDÉSÉNEK KEZDETE:
„Keljetek föl, menjünk! Nézzétek, itt jön, aki elárul.” Még beszélt, amikor odaért Júdás, a tizenkettő közül az egyik, s vele a főpapoknak és a nép véneinek megbízásából egy kardokkal és dorongokkal fölszerelt csapat. Az áruló jelben egyezett meg velük. „Akit megcsókolok – mondta –, ő az, fogjátok el!” Azzal mindjárt Jézushoz lépett. „Üdvözöllek, Mester!” – mondta, és megcsókolta. Jézus megkérdezte: „Barátom, miért jöttél?” Erre körülfogták Jézust, kezet emeltek rá, és foglyul ejtették. (Mt 26, 46-50)
