Egyéb 

Érdekességek a magyar nők bőrápolási szokásairól

Az egyik ismert magyar kozmetikai márka 2022 őszén készített egy felmérést, melyben a magyar nők arcápolási szokásait vizsgálta. Az 1000 fő részvételével készült reprezentatív kutatásban 18 és 65 év közötti hölgyek vettek részt, akiknek egy online kérdőívet kellett kitölteniük.

A közelmúltban közzétették az eredményeket, ezek alapján pedig most megnézzük, hogy hogyan is teljesítünk mi, magyar nők a szépségápolásban.

Szeretjük a hazai márkákat

A felmérés adatai alapján kiderül, hogy a résztvevők körében roppant népszerű a rengetegféle arcápolási terméket gyártó Helia-D, ami az egyik legismertebb magyar kozmetikai márka. A hazai piacon elérhető brandek közül a negyedik, míg a magyar márkák közül az első legkedveltebbnek számít. 

Ez nem csoda, hiszen a cég története több évtizedre nyúlik vissza, így már a mai lányok anyukája, nagymamája is előszeretettel használta fiatalabb korában a termékeiket. 

Milyen termékeket használunk?

A kérdőívet kitöltők körében a két leggyakrabban vásárolt kozmetikum a testápoló és a hidratáló krém, ezeket a résztvevők 80-90%-a rendszeresen használja. 

A ránctalanítók, szérumok és ampullák már kevésbé népszerűek, de itt azért felfedezhető némi szórás. Az anti-aging termékeket értelemszerűen főleg a 40 év felettiek preferálják, míg a szérumok és ampullák használata inkább a 18-29 éves korosztályra jellemző.

Meglepő és elkeserítő egyben, hogy a fényvédő a legritkábban vásárolt kozmetikumok között szerepel. Holott a bőrgyógyászok és kozmetikusok évek óta hangsúlyozzák, hogy a bőrápolás egyik legfontosabb alapköve a fényvédelem, amire nemcsak nyáron a strandon kell figyelmet fordítani, hanem az év minden egyes napján. Úgy tűnik, ezen a téren még van mit tanulnunk.

Hogyan ápoljuk a bőrünket?

A tudatos bőrápolók körében bevett szokás a “rutinozás”, azaz egy többféle kozmetikumból álló komplett szett összeállítása és alkalmazása, ami célzottan a bőrproblémákra fókuszál.

A kutatásban szereplők közel fele bár napi szinten foglalkozik a bőrével, de csupán a harmaduk válaszolta azt, hogy van konkrét reggeli és esti rutinja is. A többségük a 40-49 éves korosztályból került ki, a 18-29 évesekre pedig a legkevésbé jellemző a többlépéses rutin alkalmazása.

A válaszolók több mint 70%-a arctisztítót, szemkörnyékápolót, micellás vizet és hidratáló krémet használ napi szinten, viszont szérumokat mindössze 14%, célzott kezeléseket pedig csupán 9% alkalmaz rendszeresen.

Hogyan védekezünk az öregedés jelei ellen?

Ha a ráncok elleni küzdelemről van szó, a magyar nők körében is a retinol a legismertebb és leggyakrabban alkalmazott hatóanyag. Ezt követi a C-vitamin, a hialuronsav, a koffein, végül a bakuchiol, a niacinamide és a különféle peptidek azok, amiket a legkevesebben ismernek és használnak, pedig ezek is kiváló és hatékony összetevők.

Ám érdemes még megemlíteni, hogy a résztvevők nagy része hiába állítja azt, hogy hallott már az egyes hatóanyagokról, sokan közülük mégsem használják azokat. Lehet, hogy érdemes lenne átgondolni a rutinunkat? 

Hasonló bejegyzések