Ki a fő esélyes a kormányfői poszt betöltésére Szerbiában?
Az elmúlt néhány választási ciklus során a szerbiai fogadóirodák jóslatai nagyobb százalékban valósultak meg, mint az ismert közvélemény-kutató intézetek prognózisai.
Most, hogy a Szerb Haladó Párt súlyos csalások által „megnyerte a választásokat“, a fogadóirodak megjelentették a miniszterelnöki posztra legesélyesebb személyek listáját.
A favoritok közé sorolják Miloš Vučevićet, a Szerb Haladó Párt mostani (formális) elnökét, Siniša Mali diplomahamisító pénzügyminisztert és Aleksandar Šapić sikertelen belgrádi polgármestert.
A lista élén azonban Ana Brnabić jelenlegi tragikomikus kormányfő található.
Neki adnak legnagyobb esélyeket. (A végső döntés persze Aleksandar Vučić szeszélyes és labilis önkényuralkodó kezében van.)
Az elmúlt évtizedben számos politikai kreatúra tehénkedett a lakosságra, de a mostani és (leendő?) miniszterelnök-„asszony” kétségkívül az egyik legkirívóbb haladó csinálmány.
Az alábbi „bumburnyák kijelentések” is alátámasztják a fenti tényt.
„Tételezzük fel, hogy covid-tünetekkel megjelenek a covid-rendelőben, ahol a teszt kimutatja, hogy víruspozitív vagyok. A covid-betegek nyilvántartásába vesznek. Aztán komplikációk támadnak fel nálam, ezért elindulok az infektológiai klinikára, de útközben elüt a busz és meghalok. Akkor most úgy halok meg, mint covid-beteg? Sok a hasonló példa” – így elmélkedett a kormányfő, amikor még a hatalom arra törekedett, hogy relativizálja a covidban elhunytak számát.
A „Szerb Haladó Párt hatalomra kerülése előtt az egészségügyben 100 százalékkal kisebbek voltak a bérek, mint azóta” – esett túlzásba a „kissé bohókás hősünk”. Ha az, amit mondott igaz lenne, felmerülne a kérdés, miért folytatódik töretlen ütemben az orvosok, nővérek elvándorlása.
„Számunkra nem gond az agyelszívás, mindaddig, amíg el tudjuk érni, hogy agycirkulációvá váljon.”
(szó szerinti idézet)
Ezzel (talán) azt akarta mondani, hogy nem probléma az elvándorlás, ha közben az emberek vissza is jönnek. (De ki jön vissza?)
Amikor nem tud normálisan válaszolni valamelyik újságírói kérdésre, előfordulnak nála az ilyen nyelvbotlások (vagy inkább pillanatnyi „agyfogyatkozások”), mint például: „Ehhez van közöm, de nincs hozzá közöm”, vagy: „Meg kell értenem, hogyan értsem”, vagy: „Erről nem tudok semmit, de biztosan nem igaz” (ezek mind szó szerinti idézetek).
Az elragadtatás pillanataiban ilyenek is elhagyták a száját: „Többet tettünk az oktatás terén, mint Svájc, Németország és Luxemburg.”
A csúcs mégis talán ez a kijeléntése:
„Aki tagadja, hogy jól megy a sorunk, az vagy bolond, vagy szemtelen!”
(blic.rs direktno.rs és twitter.com nyomán, fotó: N1)
