Történelmi évforduló: a délvidéki magyarság elmulasztott lehetősége – ez is a VMSZ miatt?
Pontosan huszonöt éve, ezen a napon vette kezdetét Szerbia bombázása.
Vučićék látványos megemlékezéseket harangoztak be erre a napra, amely számukra rendkívül alkalmas a nacionalista indulatok szítására és a miloševići-šešelji időszak rehabilitálására.
A délvidéki magyarok nem kis része másképpen élte meg a NATO-bombázást, mint a szerbség.
Többen azt remélték, hogy a bombázás által megszelídített szerb rezsim az itteni magyarság kérdéséhez is kénytelen lesz normálisabban viszonyulni, ami
számunkra akár területi autonómiát is eredményezhetett volna.
Mi több, az akkori nem hivatalos források szerint egyes körökben szóba került a bombázást esetlegesen követő szárazföldi akció lehetősége is, amelynek végén Délvidék Magyarországhoz való visszacsatolása sem lett volna kizárt.
Mindebből azonban semmi sem valósult meg, részben talán azért is, mert
a VMSZ a délvidéki magyarság nevében – a miloševići-šešelji-vučići diktatúra kellős közepén – a Szerbia iránti lojalitást helyezte előtérbe.
Akárhogy is: a számos szakember szerint meglehetősen nagy precizitással végrehajtott és (a szerb propagandával ellentétben) viszonylag kevés áldozattal járó bombázásnak köszönhetően legalább összeroppant az akkori rezsim.
Jamie Shea, a NATO nyugalmazott szóvivője, az akkori események egyik szimbóluma nemrég azt nyilatkozta, indokolt volt az említett katonai akció.
Szavai szerint Milošević eleinte elzárta a Koszovó felé vezető információs csatornákat, de a médiaháborút akkor vesztette el, amikor a koszovói albánok nagy számban átmenekültek Macedóniába. A sorsukkal megismerkedő és a velük interjúkat készítő világmédia ráébresztette a széles nyilvánosságot a szerb rezsim jellegére.
Tod Daniel Wolters, a NATO európai erőinek főparancsnoka is úgy véli, Szerbia bombázása egyszerűen elkerülhetetlen volt.
Miután az ENSZ Biztonsági Tanácsa és
a kontaktcsoport, amelynek Oroszország is tagja volt, egy egész éven át nem tudta elérni a konfliktus békés megoldását,
a bombázás maradt egyetlen megoldásként, mondta Wolters.
Persze akadnak, aki ezt másképpen látják, de tény, hogy a bombázás nélkül Miloševićék még jó ideig uralkodtak volna. Az akkori diktatórikus rendszer minden bizonnyal további áldozatokat és elhúzódó nyomort eredményezett volna.
Ugyanakkor az is vitathatatlan, hogy a rendszerváltás nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Szerbia a mai napig – minden tekintetben – egy siralmas ország maradt, amelyben a becsületes lakosság tovább szenved. A délvidéki magyarok pedig még mindig másodrangú polgárok.
(fotó: b92.net)
