Kiemelt Szerbia 

„A szerbiai polgároknak háborús esetben képesnek kell lenniük legalább öt napig állami segítség nélkül működni”

A szerbiai polgároknak háborús, vagy rendkívüli helyzet esetén saját maguknak kell felkészülniük arra, hogy legalább öt napig túléljenek állami intézmények támogatása nélkül, legalábbis az állam védelmi koncepciója szerint.

Az „összetett védelem” kifejezés 2019 decemberében újra bekerült a szerb védelmi és nemzeti biztonsági stratégiába , míg a „teljes védelmi koncepciót” tavaly léptették életbe, ám ennek a dokumentumnak a tartalma titkos.

A szerbiai Honvédelmi Minisztérium nemrégiben közzétette a teljes védelem alapjainak összefoglalóját, melyet közösen, szinkronban és hierarchikusan rendezett intézkedések, összetett eljárások és harci és nem harci tevékenységek végrehajtása jellemez.

A civil védelem keretein belül az egyik prioritás az állampolgárok szükségleteinek és védelmének biztosítása.

Ahogy azoban azt a Balkáni Biztonsági Hálózat portálja (Balkanska bezbednosna mreža) közölte, az élelmiszer- és egyéb alapvető szükségleti cikkek legalább öt napra történő biztosítása egyéni feladatnak tekintendő háborús és rendkívüli állapotok között.

Leegyeszerűsítve: ha netán háború törne ki, ami nem valószinű, a polgárok 5 napig magukra vannak utalva. Ez is a haladó rezsim bizonyítványa.

(021.rs nyomán)

Hasonló bejegyzések