Délvidék Kiemelt 

A délvidéki horvátok vezetője is szerb zászlóba burkolózva követte Vučić New York-i színjátékát

Az ENSZ Közgyűlése csütörtökön elfogadta a srebrenicai népirtásról szóló határozatot.

Ahogy korábban megírtuk, Aleksandar Vučić szerb önkényuralkodó szerb zászlóba burkolózva dacolt a világ legerősebb országaival, akik normálisnak találták a srebrenicai genocídiumról tartott megemlékezést. A szerb kormány tagjai – hogy komplett legyen a cirkusz – főnöküket utánozva azonos “szerelésben“ követték Belgrádból Vučić értelmetlen nyakaskodását.

Vučić miniszterei között, szerb zászlóba burkolózva ült Tomislav Žigmanov szabadkai horvát politikus is, a Vajdasági Horvátok Demokratikus Szövetségének elnöke, aki egyúttal emberi és kisebbségi jogokért és társadalmi párbeszédért felelős miniszter. A horvát nyilvánosság meglépetéssel fogadta a hírt.

Korábban Žigmanov miniszterré való kinevezésével kapcsolatban is több kérdés vetődött fel.

Vajon a megrögzött horvártgyűlölő Vučić miért ajándékozta meg ezzel a funkcióval a (látszólag) erős horvát identitással és a mérsékelten ellenzéki arculattal rendelkező képviselőt?

A válasz viszonylag egyszerű: a látszat kedvéért, a „nagyvonalúság” és a politikai rugalmasság illúziójának fenntartásáért.

A másik kérdés ennél valamivel bonyolultabb: vajon miért fogadta el Vučić gesztusát a délvidéki horvátok érdekvédelmi szervezetének vezetője?

Nyilván nem annyira naiv, hogy elhiggye vagy elhitesse magával, hogy a gyalázatos, gusztustalan, szélsőséges nagyszerb Vučić-kormány minisztereként bármit is tehetett volna a nemzeti közösségéért?

(Az elmúlt évtizedben láthatta, hogy pl. az önkényuralkodót gátlástalanul kiszolgáló VMSZ-ből a délvidéki magyarságnak nem származott semmilyen haszna.)

Netán arról van szó, hogy Žigmanov is elsősorban karrierpolitikus, aki a nagyobb járandóság érdekében megragadta az alkalmat?

Hasonló bejegyzések