Šešelj tanítványa fontosnak tartotta kihangsúlyozni, hogy „Vajdaság Szerbia elszakíthatatlan része“
Maja Gojković, a tartományi kormány új elnöke kiemelte, hogy „Vajdaság Szerbia elszakíthatatlan része“.
„Nincs igazuk azoknak, akik az ellenkezőjét állítják“, mondta.
Elpanaszolta, hogy az utóbbi időben egyre több közszereplő próbálja kétségbe vonni a tartomány státuszát, miközben „sértegetik a szerb pravoszláv egyházat, a szerb népet és a szerb államot.“
„Alig akarom elhinni, hogy valaki arra vetemedik, hogy így beszéljen a túlnymó többség nevében, veszélyeztetve a békét és az összefogást“, mondta Gojković, majd hozzáfűzte:
„Nagy hiba lenne, ha az újvidékiek türelmetlenséget gerjesztenének Belgrád iránt.“
„Ezt a türelmetlenséget azok a politikusok szítják, akik képtelen komolyabb programokkal előállni“, állapította meg a tartományi kormány elnöke.
Különösen mulatságos (vagy inkább tragikomikus), amikor Gojković a békéről és az összefogásról beszél.
Köztudott ugyanis, hogy a kilencvenes években a Szerb Radikális Párt egyik legszélsőségesebb kádere volt, és ennélfogva Vojislav Šešelj csetnikvajda nagy kedvencének számított. Gojković a párt egyik alelnöke volt.
A radikálisok jelöltjeként sikert ért el a 2004-es évi újvidéki választásokon. A tartományi főváros polgármesterévé választották, ahol aztán korrupciógyanús ügyletekkel és a város leépítésével hívta fel magára a figyelmet.
Ezt a funkciót 2008-ig töltötte be. Még abban az évben kissé váratlanul kizárták a radikális pártból. Pedig többen azt hitték, hogy ő (nem pedig Nikolić vagy Vučić) lehet Šešelj méltó utóda.
Kizárása után létrehozta Néppártját, amely nem sokkal utána beolvadt a (radikálisok által gyűlölt, egészen más nézeteket valló) Dinkić-féle Szerbia Egyesült Régióiba, ahol szinte azonnal elnökségi tag lett. Közben ügyvédként néhány kevésbé ismert, csalásba keveredett demokrata párti politikus védelmét vállalta.
Végül ismét az övéinél, a Szerb Haladó (volt Radikális) Pártban kötött ki.
Most pedig a délvidéki lakosságot „boldogítja“, és fröcsög azokra, akik szerint Délvidék nem feltétlenül „Szerbia elszakíthatatlan része“.
(Alapinformáció: beta.rs, fotó: espreso.rs)