Hogyan zsugorodott a magyar és német lakosság 54,8%-ról 19,14%-ra Délvidéken Tito uralma alatt?
A délvidéki magyar és német közösségek sorsa drámai fordulatot vett Tito Jugoszláviájában, amikor a második világháborút követő kommunista uralom alatt a népesség összetétele gyökeresen megváltozott.
1918-ban a Délvidéken a magyar és német lakosság a helyi népesség 54,8%-át tette ki, ám 1948-ra ez az arány 27,7%-ra zsugorodott, majd 1981-re mindössze 19,14%-ra csökkent. Ez a radikális visszaesés nem véletlen folyamat eredménye volt, hanem szisztematikus politikai és etnikai tisztogatás következménye.
Tito partizánjai 1944-ben vérengzéseket hajtottak végre a magyarok és németek ellen, becslések szerint 30-50 ezer magyar vesztette életét. Az üldözések és kitelepítések során 85 ezer magyart kényszerítettek elhagyni otthonukat, miközben a németek ellen kollektív bűnösséget hirdettek. A magántulajdon felszámolása, az egyházi és magánbirtokok kisajátítása, valamint a szerbek és montenegróiak Délvidékre történő betelepítése tovább növelte a magyar és német közösségek eltűnését.
Az 1960-as évek végére a gazdasági problémák tovább mélyítették a helyzetet. Jugoszlávia, beleértve a magyar nemzeti közösséget is, komoly gazdasági nehézségekkel küzdött, amelynek következtében mintegy egymillió polgára – köztük sok magyar – kényszerült arra, hogy külföldön, főként Nyugat-Németországban keressen megélhetést (korábbi cikkünket lásd ITT). A jugoszláv kormány ugyanakkor tudatosan támogatta ezt a folyamatot, hiszen a külföldön dolgozók hazaküldött valutája létfontosságú bevételt jelentett a kommunista rezsim számára.
Tito uralma alatt tehát nemcsak a közvetlen erőszak, a kitelepítések és az asszimilációs politika járult hozzá a magyar és német lakosság arányának drasztikus csökkenéséhez, hanem a gazdasági körülmények is. A délvidéki magyarok nemcsak a vérengzések, hanem a megélhetési kényszer miatt is egyre nagyobb számban hagyták el szülőföldjüket. A rendszerszintű elnyomás, gazdasági kizsákmányolás és politikai tisztogatás a két világháború közötti és utáni időszakban gyakorlatilag felszámolta a Délvidék magyar és német lakosságát, akik az 1918-as 54,8%-os arányról 1981-re 19,14%-ra csökkentek.
