Délvidék Kiemelt 

Kínaiak jelezték: A vasútállomások állapota komoly veszélyt rejt

A kínai CRIC és CCCC konzorcium figyelmeztetést küldött a Szerbiai Vasúti Infrastruktúrának az Újvidék–Szabadka vasútvonal állomásainak veszélyes állapotáról, írja a Forbes Srbija. A levélben kiemelték, hogy az állomásépületek többsége meghaladta a tervezett élettartamát, példaként említve a szabadkai állomást, amely 1882-ben épült.

A kivitelezők már korábban jelezték a problémákat, például a topolyai és nagyfényi állomások kapcsán, de válaszként azt kapták, hogy ezek „tervezési hibák”, amelyeket az ajánlattétel előtt kellett volna figyelembe venni. A kínaiak szerint azonban a hibák az Előzetes Projekt hiányosságaiból erednek, és részletes műszaki vizsgálatot javasoltak az állomások állapotának felmérésére.

A konzorcium szerint a jelenlegi anyagok jelentős biztonsági problémákat okozhatnak a jövőben.

A Szerbiai Vasúti Infrastruktúra és a kínai konzorcium egyelőre nem adott választ a helyzet megoldására vonatkozó kérdésekre.

Hasonló bejegyzések