Ma van Karácsony, a szeretet ünnepe

Négy hét várakozás után karácsonykor Krisztus Urunk születését ünnepli a keresztény világ. A karácsonyt, amelynek latin neve Nativitatis Domini, Natalis Domini (Az Úr születése), a Gergely-naptárt elfogadó  kereszténység december 25-én, míg a Julián-naptárt használók január 7-én ünneplik (náluk szintén december 25, de a Julián naptár késése miatt ez a Gergely-naptár szerint 7-ére esik).

Keleten régebben Epifánia (január 6-án) volt Jézus születésének ünnepe, amely keletről indul el, és Rómában a negyedik században már megülték. Míg keleten továbbra is január 6-án ülték meg Jézus születését, Rómában december 25-ére, a téli napfordulás antik számítás szerinti dátumára tették. Ezen a napon volt a Kr. u. 275-ben az Aurelianus császár által bevezetett  pogány ünnep, a Legyőzhetetlen Nap születésnapja, mert a téli napfordulókor kezdenek a napok hosszabbodni, melyek addig rövidültek. A Legyőzhetetlen Napot ilyenkor kis gyermek formájában szokták ábrázolni (Macrobius).

Az Egyháznak a negyedik században kellett a konstantini béke (313) után a pogánysággal döntő, végső harcát megvívnia. Ez a pogányság már nem a régi görög-római istenekben hitt, hanem hite általánosan elterjedt henoteizmus volt (azaz egy, de nem az igaz Isten hite), mely a napot imádta. A napvallás volt a római pogányság utolsó megjelenési formája. Mivel már a Malakiás próféta a Megváltót az Igazság Napjának nevezi, az Egyház a napfordulat pogány ünnepét az Igazi Napnak, az Igazság Napjának, az igazi világosságnak ünnepévé tette. Ma már ez az elmélet elavultnak számít, hiszen a Római Szent Hippolütosz Kr. u. 234-ben írt Krónikájában,

Karácsony ünnepe rohamosan terjedt, hisz ez küzdelem volt a napvallás ellen, másrészt azért is szívesen fogadták, mivel ezáltal a Krisztus istenségét tagadó arianizmus ellen az isteni Gyermek születését is hangsúlyozták. Karácsony Rómában először a Filokalus naptárban tűnik fel 354-ben, valószínű, hogy egy-két évtizeddel előbb már megvolt. Konstantinápolyban 379-ben ülte először Karácsonyt Nazianzi Szent Gergely. Kappadókiában már 382-ben, Antióchiában Aranyszájú Szent János szorgalmazására 388-ban ünnepelték először karácsonyt. Egyiptomban is elfogadta, és Juvenalis pátriárka alatt (ötödik század) Jeruzsálem is. Az örmények Jézus születését továbbra is január 6-án ünnepelték.

Liturgikus szempontból az Ige megtestesülésének ideje két nagy ünnepet foglal magában: Karácsonyt és Vízkeresztet. Ez a liturgikus idő a következő érzelmeket akarja felkelteni bennünk: 1. Az emberiség határtalan örömét megváltásának hajnalán. 2. Mélységes imádást, mert a betlehemi gyermek Isten. 3. És a gyermek Jézus anyja iránt tisztelő csodálatot. Az egész liturgián az ünnepen érzett öröm hangulata vonul végig.

A karácsonyi liturgiának sajátossága a három mise. Ennek keletkezését Jeruzsálemre lehet visszavezetni. Az ottani őskeresztény hitközség éjjel is tartott egy istentiszteletet a betlehemi barlangban, ahol az Ige testté lett. Hazafelé menet, hajnalban is egyet a város szélén levő feltámadás templomában. Végül magán a napon a jeruzsálemi főtemplomban is volt ünnepélyes istentisztelet. Ezt vették példaképül Rómában is karácsony megünneplésére.

Karácsonykor ne feledkezzünk meg arról, hogy mi teszi oly bűvös-bájossá a karácsonyt. Az egyik, hogy három mise van, tehát háromszor annyit gondolunk Istenre, mint máskor; a másik, hogy ekkor meg tudunk feledkezni énes magunkról és másoknak iparkodunk örömet szerezni. Tegyük meg ezt máskor is: gondoljunk háromszor annyit Istenre, feledkezzünk meg önző énünkről, törődjünk mások boldogságával, és akkor mindig karácsonyi hangulat lesz lelkünkben.