„Szent” Száva: Kötelező pravoszláv, szerb nacionalista ünnep a kisebbségeknek – a VMSZ tapsol hozzá

„Az egész szerbség ünnepli szlaváját,
Saját atyját, Szent Szávát.
Szerbek, énekeljetek neki éneket, háromszor énekeljetek.

Öt évszázadig  rabságban sínylődött a szerb
És Szent Szávának nevét dicsőítette.

Az égből küldi áldását, Szent Száva atyánk,
Szerbek minden irányból, tengerről és Dunáról,
Égnek emeljétek fejeteket, Szerbek dicsőségét, Szávát meglelitek ott a Teremtő trónja előtt állván.

Szent Száva a szerbeket szereti,
Őértük Istenhez fohászkodik,
Szerbek, énekeljetek neki éneket, háromszor énekeljetek.“ (Szent Száva-himnusz – részlet)

Január 27-én Délvidék és Szerbia összes iskolájában a zenetanárok által vezényelt iskolakórusok kötelezően éneklik ezt a szélsőnacionalista dalt (melynek szerzője a történelemhamisításairól hírhedt Nikola Begović nevű magyar-, horvát- és katolikusellenes pópa), még azokban az iskolákban is, amelyekben az abszolút többséget a magyar, horvát, bosnyák és albán diákok képezik. Ezt követően a szerb pravoszláv egyház pópája a pravoszláv egyház szertartása szerint megszenteli a szerb pravoszláv egyházi hagyományokhoz kapcsolódó „szlávszki“ kalácsot, amit  megtörésekor olykor nem szerb gyerekekkel is forgattatnak. Ezután a magyar, horvát, bosnyák diákok is kötelezően „Szent Szávát“ dicsőítő verseket szavalnak, életrajzának és munkásságának hivatalos változatát olvassák fel, végezetül a pópa néhol megszenteli a tantermeket és az iskolapadokat, sőt még a diákokat is, vallásukra és nemzetiségükre való tekintet nélkül, a sovinisztább érzelműek néhol ki is lövik ultranacionalista „nyilaikat“ a jelenlévőkre (mint ahogy például a magyarkanizsai pópa tette azt 2020-ban).

Ahogyan az elmúlt években, úgy idén is így festettek a szekuláris (világi) Szerbia iskolái – már ahol éppen nem sztrájkoltak – abban az országban, ahol az egyház állítólag el van választva az államtól. A szerbiai és délvidéki iskolák egy részében sztrájk zajlik, ezért nem mindenhol tartották meg az ünnepségeket.

A torontálvásárhelyi Moša Pijade Általános Iskolában viszont – ahol az ünnepség keretében szerb és magyar diákokat is bevontak a műsorba – az esemény teljes pompával zajlott le. A rendezvényről készült videó (megtekinthető itt) tanúsága szerint a VMSZ-es igazgató, Kovács Elvira barátnője, Vidrács Krisztina is részt vett a szlávszki kalács forgatásában, amely minden nem pravoszláv diák számára egyértelmű vallási aktus. A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) politikusai rendszeresen szereplői az ilyen eseményeknek, ezzel is bizonyítva, hogy készségesen kiszolgálják a szerb nacionalista törekvéseket, még akkor is, ha az a magyar közösség asszimilációját segíti elő.

Ilyenkor jogosan merül fel a kérdés: hogyan reagálnának a szerbek, ha Horvátországban Boldog Sztepinac Alajos (Alojzije Stepinac) február 10-i egyházi emléknapját, a „Stepinčevót“ tennék az iskolák védőszent-ünnepévé, és a horvátországi szerb gyerekeknek is kötelező lenne megünnepelni a néhai zágrábi katolikus érsek és horvát metropolita emléknapját? Ha a szerb diákoknak a Száva-himnuszhoz hasonló vallási-nacionalista himnuszt kellene énekelniük Alojzije Stepinac tiszteletére, őt dicsőítő verseket szavalniuk, teljesen pozitív fényben megírt életrajzát olvasniuk, végül pedig katolikus pap szentelné meg az ünnepi kenyeret azokban az iskolákban, ahol többségében szerb diákok tanulnak? Jaj lenne annak, aki egy ilyen ötlettel előállna – már maga a felvetés is komoly indulatokat szülne, és durva usztasa asszimilációs kísérletként bélyegeznék meg. Jogosan.

Ha Szerbia valóban szekuláris állam, ha az egyház tényleg el van választva az államtól – ahogyan azt az alkotmány és a törvények is rögzítik [1] –, akkor hogyan lehetséges, hogy az iskoláknak „szlavájuk“ van? Ha Szerbiában tényleg teljes egyenjogúság érvényesül a polgárok között, ha az ország tiszteletben tartja az ezzel kapcsolatos nemzetközi egyezményeket – amelyeket egyébként a szerb parlament is ratifikált –, akkor miért kell a magyar, horvát, bosnyák és albán gyerekeknek szerb pravoszláv szlavát ünnepelniük és a „Szent“ Száva-himnuszt énekelniük?

Ki volt „Szent Száva“?

A középkori szerb állam uralkodója, Stefan Nemanja nagyzsupán – aki először római katolikus szertartás szerint lett megkeresztelve, majd később a bizánci (pravoszláv) szertartásra tért át – 1196-ban fia javára lemondott a trónról. Utódja, Stefan, 1217-ben áttért a katolikus hitre, és III. Honoriusz pápától királyi koronát kapott. Fivére, az 1169 körül született Rastko, aki pravoszláv szerzetesként a Száva nevet vette fel, ekkor elkeseredésében visszatért az Athosz-hegyi kolostorba. Kihasználva az ohridi görög érsek szembefordulását a konstantinápolyi pátriárkával, 1219-ben a bolgár pátriárka és az Athosz-kolostor elöljáróinak támogatásával megalapította az önálló szerb pravoszláv  egyházat, amelynek 1235-ig érseke volt. (Bár egyes történészek kétségbe vonják az önálló szerb egyház létét, mivel nincs középkori dokumentum, amely igazolná annak autokefáliáját, azaz önállóságát.)

Időközben ismét pravoszláv hitre térítette testvérét, majd újra megkoronázta. A szerb uralom alatt álló területekről elűzte a görög püspököket, könyörtelenül üldözte a katolikusokat és a bogumilokat, és erőszakkal térítette pravoszláv hitre a szerb népet. A legendákkal ellentétben soha nem járt Délvidéken. Száva érsek 1235-ben halt meg, és ő lett a pravoszláv szerbek első szentje, akit a szerb nacionalista körök a nagyszerb ideológia egyik első úttörőjének tartanak [2]. A katolikus egyház nem kanonizálta, így a katolikusok számára Száva nem szent.

Elsőként Mihajlo Obrenović szerb fejedelem 1840-ben törvényben írta elő, hogy az ószerbiai iskolák ünnepeljék meg Száva napját. Délvidéken először a két világháború közötti időszakban ünnepeltették meg a diákokkal – abban az időben, amikor névelemzéssel határozták meg a gyerekek nemzeti hovatartozását, és azokat, akiknek nem volt magyar hangzású nevük, eltiltották attól, hogy magyar iskolába járjanak. 1945 után Száva napja nem illett az új rezsim ideológiájába, de Slobodan Milošević nagyszerb nacionalista eszméket valló rezsimje 1989-től újra bevezette az ünnepet.

A délvidéki katolikus és protestáns magyarok, horvátok, valamint a muszlim bosnyákok és albánok nem vitathatják, hogy ez a történelmi pravoszláv egyházi méltóság – akinek nevéhez kétségtelenül némi erény is fűződik – különös jelentőséggel bír a vallásukat gyakorló pravoszláv szerbek számára, akik külön ünneplik napját, amit tiszteletben kell tartani. Hasonlóképpen, szép gesztus, ha mindenki meghívást kap az ünnepségekre vendégként, függetlenül attól, hogy saját vallásának és hagyományainak részének tekinti-e azt vagy sem. Hiszen nagy különbség van aközött, ha valaki meghívott vendégként, szabadon döntve van jelen, és aközött, ha kötelező számára a részvétel. Az előbbi a tisztelet és a jóindulat jele, míg az utóbbi az egyéni meggyőződés semmibevétele.

Az azonban teljesen elfogadhatatlan és felháborító, hogy a szekuláris szerbiai iskolák a katolikus és protestáns magyarokkal, valamint más nemzeti közösségek tagjaival is megünnepeltetik Száva napját.

[1] A szerb alkotmány 43. szakaszának 3. bekezdése kimondja: „Mindenki szabadon kinyilváníthatja vallását vagy vallási meggyőződését, vallási szertartással, vallási szolgálat vagy oktatás látogatásával, mind egyénileg, mind másokkal együttesen, továbbá magánkörben vagy nyilvánosan kifejtheti vallási meggyőződését.”

44. szakaszának 1. bekezdése: „Az egyházak és vallásközösségek egyenjogúak, az államtól különválva működnek.”
45. szakaszának 1. bekezdése: „Tilos a nemzeti kisebbségek tagjainak erőszakos beolvasztása”

[2] Vö. Др Војислав Шешељ: Идеологија српског национализма. Belgrád, 2002. 6. old.