Elemző véleménye: „A Vučić-rendszer az év végéig meg fog bukni“
A haladó rezsim napjai még nincsenek megszámlálva, de az év végéig meg fog bukni – jósolja Dragomir Anđelković politikai elemző.
Másrészt Stefan Slavković, a Radar hetilap újságírója úgy véli, hogy a hatalom négy rendkívül stresszes hónapon van túl, de ez nem jelenti azt, hogy a „főbb fázis végén járnánk”.
A Fonet hírügynökségnek adott interjújában Slavković rámutatott: „a rezsim még mindig rendelkezik minden média- és pénzügyi forrással, valamint elegendő mozgástérrel ahhoz, hogy úgy-ahogy pacifikálja a helyzetet”.
Hozzátette, hogy a hatalom előtt több lehetőség is áll: kormányátalakítás, választások vagy átmeneti kormány létrehozása.
Úgy véli, hogy a polgárháború esélye kicsi, a polgári társadalom alacsony mozgósíthatósága miatt. Ugyanakkor a rezsim nem tudja, mennyire lenne „együttműködő“ a hadsereg, a rendőrség, a titkosszolgálatok és a biztonsági erők.
„Ez most idegek játéka, gyakorlatilag kötélhúzás, ahol végül az nyer, aki ki tudja használni a jelenleg elképzelhetetlennek tűnő pillanatot, amely azonban elő fog állni”
– véli Slavković.
Hangsúlyozta, hogy nem szabad alábecsülni az elnök szerepét, és megjegyezte: „téved, aki azt hiszi, hogy Aleksandar Vučić nem számított minderre taktikai vagy stratégiai szinten”.
Slavković szerint Vučić azonban nincs mindig tisztában azzal, hogy mit csinál, több hibás döntést hozott.
Ezzel szemben Dragomir Anđelković úgy véli, hogy Vučić pszichikailag labilis ember, aki nagy nyomás alatt áll, és ilyen körülmények között kiegyensúlyozatlanul kezd viselkedni.
Magyarázata szerint Vučić előtt két lehetőség áll:
vagy véres megtorlásba kezd vagy elmenekül.
„Nálunk a maffia és a politika szintézise van jelen. Nem tudok róla, hogy a történelemben valaha is átadta volna a maffia az általa ellenőrzött területet” – mondta Anđelković, majd hozzűfúzte, hogy Vučić és körei jelenleg csak időt vásárolnak, hogy a pénzt átutalhassák egy olyan országba, amellyel Szerbiának nincs kiadatási egyezménye.
Mint mondta, „a hadsereg és a rendőrség tisztában van azzal, hogy a nép többsége Vučić ellen van. Ezért hajlandóak a többséggel szemben fellépni. A megtorlás nem fojtaná el a tiltakozásokat, sőt, polgárháborúhoz vezetne”.
Anđelković lehetőséget lát egy átmeneti vagy technikai kormány megalakítására, és megjegyzi, hogy a rezsim erőszak által fog megbukni, amennyiben Vučić megtorlást provokál ki.
„Abban az esetben átmeneti kormányunk lesz. Ha azonban úgy ítéli meg, hogy jobb időt nyerni és elmenekülni, akkor technikai kormányunk lesz” – zárta gondolatait Anđelković.
(fonet.rs nyomán, fotó: 021.rs)