A szerb kormány milliárdokat irányított át a pedagógusok béremelésére és az utcai elégedetlenség kezelésére
A lemondott szerb kormány több mint 20 milliárd dinárt, vagyis körülbelül 170 millió eurót átcsoportosított a költségvetésben, hogy biztosítsa a pedagógusok béremeléséhez szükséges forrásokat és csillapítsa az utcai elégedetlenséget. Az összeget a parlament, az elnöki hivatal és számos minisztérium számláiról vonták le.
A költségvetési tartalékba került pénzt a Pénzügyminisztérium irányítja, amelyet a pedagógusok munkakörülményeinek javítására, illetve a pedagógus-szakszervezetekkel kötött megállapodás alapján hozott pénzügyi intézkedések végrehajtására fordítanak.
Az átcsoportosítást két határozat alapján hajtották végre, és az érintett pénzeszközök között szerepeltek az elnöki hivatal, az alelnökök kabinetjei, valamint különböző minisztériumok, mint például a mezőgazdasági minisztérium.
(021.rs nyomán)