A Szerbiai Villanygazdaság hóhérának letartóztatása: Miért vártak eddig a letartóztatással?
Ahogy korábban megírtuk, ma reggel letartóztatták a „jóságos pecsenyesütő” Milorad Grčićot, a Szerbiai Villanygazdaság (EPS) volt haladó párti igazgatóját, Obrenovac mostani polgármesterét. Bojana Savović, a belgrádi felső bíróság vádhatóságának képviselője a letartóztatás után azt nyilatkozta, hogy az ügy nem új, és a bűncselekmény 2019 és 2020 között történt. Kiemelte, hogy nem világos, miért vártak eddig a letartóztatással, és megkérdőjelezte, hogy miért csak akkor hajtották végre, amikor Aleksandar Vučić államfő bejelentette azt.
Savović azt is hozzátette, hogy az EPS-ügyben a vádirat még nem lépett jogerőre, és nem tudják, hogy az Szervezett Bűnözés Elleni Ügyészség elfogadta-e annak képviseletét.
A letartóztatás nem egyedüli eset: további tíz személy is bűncselekmények miatt van őrizetben, köztük azok, akik a Kostolac B erőműnél végzett munkálatok során mintegy 7,5 millió dolláros kárt okoztak az EPS-nek. Savović több mint egy évig vezette a nyomozást ebben az ügyben, de végül elmozdították a korrupcióellenes osztályról.
(direktno.rs nyomán)