Délvidék Kiemelt 

Vučević “szerb Vajdaságnak” nevezte Délvidéket, amely “a szerb nép lelkéből és szívéből fakadt”

Miloš Vučević szerb kormányfő nyilatkozott az úgynevezett államiság napjával kapcsolatban. Délvidéket is érintete.

“Szerbia létfontosságú érdeke a Szerb Vajdaság, amely a szerb nép lelkéből és szívéből fakadt”, mondta Vučević, majad így folytatta:

„A szent fejedelmek hagyatékaként maradt ránk. A Szerb Vajdaság az 1848-1849-es forradalomban elesett hősök gondolata és hite, ugyanakkor mindazoké, akik az újvidéki és sajkási pogrom áldozatai lettek”. Hozzátette:

“Vajdaság eszméje és hite az 1914-1918-as háború önkénteseihez, valamint a szerb értelmiség nagyjaihoz is kötődik: Szerémi Szent Arzéntól és Đorđe Stratimirović vezérőrnagytól kezdve Dositej Obradovićon, Dimitrije Davidovićon, Jovan Jovanović Zmajon, Svetozar Miletićen, Jaša Tomićon, Đura Jakšićen, Uroš Predićen, Mihajlo Pupinon és Milutin Milankovićon át Miloš Crnjanskiig és Sava Šumanovićig.

„És minden tiszteletreméltó, becsületes emberhez, akik azt a hagyatékot bízták ránk, hogy őrizzük a szerb név becsületét és tisztességét” – mondta Vučević.

Vajon a VMSZ egyetért-e azzal, hogy a magyaroknak semmi közük Délvidékhez, és hogy itt csak „Szerb Vajdaságról“ van szó?

(tanjug.rs nyomán, fotó: orthodoxtimes.com)

Hasonló bejegyzések