Kellemetlen fogadtatás Vučević számára Szenttamáson: Miközben beszédet tartott a teremben, a kint lévő polgárok zajt csaptak (+videó)
A Szerb Haladó Párt újabb fórumot tartott Délvidéken, ezúttal Szenttamáson, ahol a párt elnöke, Miloš Vučević beszélgetett a polgárokkal. Elmondta, hogy a párt vezetősége minden polgárról gondoskodni fog, attól függetlenül, hogy egyetértenek-e velük vagy sem.
Amíg Vučević beszélt, a terem előtt összegyűlt polgárok zajt csaptak – hallatszott a „Gyertek ki!” skandálás, valamint vuvuzelák és szirénák hangja.
A polgárok a Művelődési Ház előtt gyűltek össze, miután a közösségi médián keresztül értesültek arról, hogy Vučević érkezik Szenttamásra.
A tiltakozók a fórum ideje alatt „árulók” és „véres a kezetek” szavakat skandálták az épülete előtt.
Vučević egész beszéde alatt hallható volt a kinti zaj, sípok és skandálás.
Az egyik tüntető az N1 televíziónak elmondta, azért jöttek, hogy zajt csapjanak és megzavarják a rendezvényt, valamint, hogy üzenjék: „Szenttamás nem a haladók kígyófészke, hanem a szabad emberek települése.”
Vučević így reagált:
„Olyan emberek akarják vezetni a községeket, köztük Szenttamást is, akiket nem választottak meg. Lerombolnák a demokrácia lényegét. Úgy tűnik, minél arcátlanabb valaki, annál alkalmasabbnak tartják. Büszke vagyok rátok, hogy ilyen nyugodtak maradtatok” – jelentette ki, majd hozzátette:
„Meg kell tartanunk az embereket Szenttamáson. Meg kell néznünk, hogyan tudják a mezőgazdasági termelők a támogatásokat minél jobban kihasználni, és hogyan oldjuk meg az iskolák elleni támadásokat, mert ilyen még a megszállás idején sem történt” – hangsúlyozta.
Vučević szerint „vannak felelőtlen tanárok, valamint olyan szülők is, akik engedtek a nyomásnak.“