Kiemelt Szerbia 

Vučić így látja: „Szerbia talpra áll a három hónapos blokád után, le fogjuk győzni a gonoszt”

Szerbia elnöke, Aleksandar Vučić kijelentette, hogy az ország talpra fog állni „e három hónapnyi blokád, rombolás, tétlenség, felelőtlenség és pusztítás után”, hozzátéve, hogy hisz abban, hogy Szerbia már idén Európa három leggyorsabban növekvő gazdasága között lesz.

– Ki fogjuk bírni, három hónapig rombolták és felemésztették az országot, tönkretették a gazdaságot, de sikerülni fog talpra állnunk – mondta Vučić a helyiekkel folytatott beszélgetés során a kultúrotthonban Krepoljinban, a zaječari és bori körzetben tett látogatásának folytatásakor, amely pénteken kezdődött.

Hangsúlyozta, hogy mindez fontos a bérek és bevételek növelése, valamint az önkormányzatok miatt, amelyek jelentős adósságot halmoztak fel a kommunális közvállalatok felé.

– Mi vagyunk azok, akiknek be kell fektetniük Szerbia más részeiből származó pénzt. Ezért van szükségünk egy egészséges Szerbiára, amely dolgozik és a jövőbe tekint – mondta Vučić.

Hozzátette:

„Le fogjuk győzni ezt a gonoszt, amely kívülről támadott meg minket, és el akarja pusztítani országunkat.”

– Elég csak megnézni, hogy kik fogtak össze és kik támogatnak mindenkit, aki Szerbia ellen van – Aljbin Kurtitól kezdve a horvátokon és Szarajevón át –, és máris minden világos. Senkinek sem kell ennél többet magyaráznia, elég ránézni azokra, akik egyesültek Szerbia ellen, és mindent megértettetek – mondta Vučić.

(Forrás: direktno.rs, fotó: N1)

Hasonló bejegyzések