Miért nincs új igazgató a zentai Stevan Sremac Általános Iskolában?
Az alábbiakban a VMDK közleménye olvasható.
A zentai Stevan Sremac Általános Iskola igazgatónője 2024 novemberében lemondott a közvélemény nyomására, miután a szülők, tanárok, dolgozók kifogásolták az iskola vezetési módszereit és teljesítményét. Azóta sem nevezték ki az utódját, sőt még ügyvezető igazgatót sem, pedig a törvény szerint erre rövid határidőn belül sort kellett volna keríteni.
Felmerül a kérdés: Ótott Róbert, a tartományi kormány alelnöke és oktatási titkára miért nem végzi a munkáját? Miért akadályozza az iskola működésének törvényes mederbe terelését? Talán a VMSZ koalíciós partnere, az SNS nem talált megfelelő kádert? Érdekes módon, amikor a szabadkai Svetozar Marković Gimnázium élére kellett ügyvezető igazgatót kinevezni az SNS soraiból, az rekordgyorsasággal megtörtént – ráadásul azzal a céllal, hogy fegyelmi eljárást indítson a 63 sztrájkoló tanár ellen. Nem kettős mérce ez, titkár úr?
Kinek az érdekeit szolgálja Ótott Róbert? A törvényt, az oktatási intézményeket vagy inkább pártja politikai érdekeit?
A VMDK felszólítja Ótott Róbertet, hogy kezdje el gyakorolni munkakörét, és azonnal nevezzen ki új intézményvezetőt az iskola élére!