Kiemelt Szerbia 

A blokádokban, sztrájkokban részt vevő tanügyi dolgozók csökkentett fizetést kaptak

A tanügyi dolgozók bankszámláira most érkezett meg a februári fizetés első része, amely csökkentett összegű azoknál, akik részt vettek a blokádokban, illetve sztrájkokban.

A helyzet nagyon eltérő, mivel az igazgatók különböző módon számolták ki a béreket. Nikola Ćurčin, a Szerbiai Független Oktatási Dolgozók Szakszervezetének alelnöke a Danas című lapnak elmondta, hogy a kollégáitól kapott információk szerint Belgrádban és Nišben a pedagógusok csökkentett fizetésrészt kaptak.

(Nyilván máshol is ugyanez a helyzet.)

Az összeg változó, az igazgató döntésétől függ. Egyesek 2.000 dinárral kaptak kevesebbet, mások 10.000-rel, sőt van, akinek 15.000 dinárral csökkentették a februári bér első részét. Az alapján fizetik ki a járandóságot, amit az igazgató meghatározott – mondta Ćurčin.

(danas.rs nyomán, fotó: fonet.rs)

Hasonló bejegyzések