„Az egyetemisták követelései nem teljesültek, az összeomlott előtetővel kapcsolatos dokumentáció továbbra is hiányos“
A Belgrádi Egyetem szakértői csoportja megállapította, hogy a hatalom nem tette közzé a teljes dokumentációt az újvidéki vasútállomás előtetejének felújításával kapcsolatban.
Az egyetemisták három követelésének teljesítését értékelő szakértők szerint az illetékesek nem tették közzé az újvidéki vasútállomás előtetőjének felújítására vonatkozó teljes dokumentációt, amelyet az egyetemisták követeltek.
A műszaki és építési dokumentációt, beleértve az illetékes hatóságok kapcsolódó okiratait, nem bocsátották rendelkezésre, főleg a vasútállomás felújítására, átalakítására és bővítésére vonatkozó papírokat – olvasható a munkacsoport jelentésének összegzésében, amely a kibővített rektori kollégium elé került, és amelyet az egyetemi plénum elé terjesztenek.
A gazdasági dokumentációval kapcsolatban olyan megfogalmazások szerepelnek, mint „nem található”, „nem teljes körű”, „nem teljes” vagy „formai hiányosságokat tartalmaz”.
A második követelés sem teljesült
Az egyetemisták második követelésével kapcsolatban – az illetékes állami szervektől beszerzett hivatalos adatok elemzése alapján – a szakértői csoport megállapította, hogy az ügyészségek valóban jelentős számú eljárást indítottak a békés polgári tüntetések résztvevőire támadó személyek ellen.
A főügyész hivatalosan közölte a szakértői csoporttal, hogy 51 eljárást indítottak, amelyek közül kettő beismerő vallomás alapján egyezséggel zárult – áll a jelentésben.
Ugyanakkor nem azonosították az összes személyt, akik az egyetemistákra, tanárokra és más tüntetőkre támadtak a békés polgári demonstrációk során.
Nem indult büntető- vagy szabálysértési eljárás minden olyan személy ellen, akiket a követelésben megneveztek, sőt, nem is váltották le tisztségeikből.
Szelektív kegyelmi döntések
Az egyetemisták harmadik követelésével kapcsolatban – vagyis az őrizetbe vett és letartóztatott egyetemisták elleni büntetőeljárások elvetésére, valamint a már megindított eljárások megszüntetésére vonatkozóan – a szakértői csoport megállapította, hogy a követelés megfogalmazása nem teszi lehetővé annak pontos megállapítását, hogy mely személyekre és eseményekre vonatkozik.
Bár egyes (sőt, esetleg az összes) követelésben megnevezett személy ellen megszüntethették az eljárást, az Igazságügyi Minisztériumtól kért információk elérhetetlensége és a követelés megfogalmazása miatt nem lehet biztosan állítani, hogy minden érintett személy esetében megszüntették az eljárást – olvasható a szakértői csoport jelentésének összegzésében.
A jelentés szerint a kegyelmi döntések szelektívek, mert megakadályozták az eljárások lefolytatását néhány egyetemista ellen, míg mások ellen nem, továbbá mert kegyelemben részesítettek olyan személyeket is, akik nem szerepeltek az egyetemisták követelésében, és akiknek kegyelme ellentétes a követelések szellemiségével.
A kegyelmi döntések szelektív jellegét az is megerősíti, hogy egyes hiányos határozatok megakadályozták a vitatott tények teljes körű feltárását, beleértve a rendőrség esetleges törvénytelen intézkedéseit, valamint az ügyészség és a bíróság törvényellenes eljárásait az előzetes letartóztatások és vizsgálatok elrendelésekor – áll a jelentésben.
(fonet.rs nyomán, fotó: kurir.rs)