Haladó képviselő: „A színészek jelentéktelen részei a társadalomnak, tőlem örökké sztrájkolhatnak“
Vladimir Đukanović, a Szerb Haladó Párt parlamenti képviselője a Pink TV reggeli műsorában kijelentette, hogy tőle „a színészek akár örökké sztrájkolhatnak”, valamint hogy ő „minden színházat privatizálna”.
A blokádokkal kapcsolatban Vladimir Đukanović úgy fogalmazott, hogy az „egy forradalmi kísérlet” volt.
„Oda jutottunk, hogy a szülők kiveszik gyermekeiket az állami iskolákból és egyetemekről, és magánintézményekbe íratják őket. Nagyrészt tönkretették a gazdaságunkat, pedig az emberek jól élnek… Az üzleti élet sohasem virágzott ennyire, oda utazhatsz, ahová akarsz, annyi pénzed lehet, amennyit csak akarsz…” – fejtette ki.
A sztrájkolókról azt mondta, hogy az „állami szektorban dolgozó naplopók”.
Ami a színészeket illeti, drukkolok nekik: „Kérlek titeket, sztrájkoljatok a végtelenségig!“
„Egyáltalán nem érdekel, hogy dolgoznak-e a színészek vagy sem. Támogatom, hogy a színházakat privatizálják. Miért kellene, hogy én fizessek nekik?” – tette fel a kérdést a parlamenti képviselő.
Hozzátette, hogy a színészek „az államtól kapják a pénzt a Telekom cégen keresztül”.
„Az állam fizeti a filmjeiteket, a szemeteiteket. És ti jöttök, sztrájkoltok és tüntettek. Egyáltalán nem érdekel, hogy kaptok-e fizetést vagy honoráriumot.“
Đukanović szerint a színészek teljesen sznob, jelentéktelen részei a társadalomnak”.
Az oktatási dolgozók csökkentett fizetésére utalva kijelentette, hogy „nem kaphat fizetést az, aki nem dolgozott”.
„Azt mondják, dolgoztak, de nem tartottak órákat. A munkájuk lényege az, hogy órákat tartsanak. Ez a kapitalizmus” – jelentette ki Đukanović.
(danas.rs nyomán, fotó: fonet.rs)