Egyéb Kiemelt 

Nagyböjt első vasárnapja van ma

„Életünk ebben a zarándoklásban nem lehet meg próbatételek nélkül, mert előrehaladásunk csak próbatételen keresztül valósul meg, és senki sem ismerheti meg önmagát sem, hacsak előbb nem volt próbára téve, és senki sem koronázható meg, ha nem győzött, és senki sem győzhet, ha nem küzdött…” (Szent Ágoston)

A Szent Negyvennap középpontjában nem a keresztút áll, hanem a keresztkút. A Húsvét éjszakáján megkeresztelendőkkel együtt készülünk, hogy megújítsuk keresztségi fogadásunkat: radikálisan ellene mondjunk a bűn szerzőjének, a sátánnak – amint Urunk tette a pusztában –, és letegyük a hitvallást, mely megtérésre és életünk Krisztusban való megújítására hív.

Nagyböjt alkalmas, szent idejét egészen gyakorlati módon kellene felhasználnunk, mindenekelőtt úgy, hogy bőségesen merítünk liturgiájának gazdagságából. A húsvéti készület rendszeres és gyümölcsöző formája lehet például, hogy naponta részt veszünk a szentmisén, vagy ahol erre nincs lehetőség, az ősegyház gyakorlatát felelevenítve közösen elénekeljük a vesperást, majd beszélgetünk, közösen elmélkedünk hitünk alapjairól. Arra is érdemes lenne időt szakítani, hogy a nagyheti szertartások énekeit próbáljuk. Nagyböjt vége felé pedig fel­eleveníthetjük a vezeklők visszafogadásának ősi szertartását, melyben a hét bűnbánati zsoltár közös elimádkozása, valamint a könyörgések és esedezések után ki-ki elvégezheti szentgyónását, majd a feloldozást követően mindnyájan közös áldásban részesülünk. S ha mindehhez csatlakoznak a böjt és alamizsnálkodás közösségi formái, melyeket az egyházközségi gyűlésen közösen határoznak el a közösség tagjai, ez biztosan előmozdítja a családonként, illetve egyénileg vállalt nagyböjti lemondások és jócselekedetek gyakorlását is.

Úr Jézus, segíts, hogy a mai napon meghalljuk és szívünkbe fogadjuk szavadat, mely nekünk szól: „Tartsatok bűnbánatot, és higgyetek az evangéliumban!” Adj nekünk szívbéli töredelmet bűneink őszinte megbánására, és készséget, hogy a böjt, imádság, alamizsna üdvös gyakorlatai által mind élőbb kapcsolatba kerüljünk Veled, aki halálod és feltámadásod által megszerezted nekünk a bűnbocsánatot és a tiszta, a végső kinyilatkoztatáshoz igazodó lelkiismeret ajándékát.

Forrás:
barsibalazs.hu

Hasonló bejegyzések