Délvidék Kiemelt 

Hódság: Hasba lőttek egy ketrecharcost; Vučić médiája szerint ezt a helyi „blokádosok“ vezetője tette

Az éjszaka folyamán egy hódsági kávézóban kétszer hasba lőtték Bojan Mihajlović ketrecharcost, akit súlyos testi sérülésekkel ápolnak a kórházban.

Az Informer TV szerint a tettes Miša Miletić helyi taxisofőr, aki állítólag a hódsági rendszerellenes tiltakozások, blokádok vezetője.

Az említet médium azt állítja, Miletić egy Branko Babić nevű üzletemberrel akart leszámolni, akivel jó ideje konfliktusban volt, de Mihajlović közéjük állt, s a támadó őt lőtte meg.

Az Informer hírét persze a többi rezsimhű televízió is átvette és kész tényként tálalta.

A blic.rs portál szerint – amely Branko Babićot gyanús hírű, ellentmondásos milliomosnak nevezi – azonban egyelőre nincs hivatalos megerősítés, hogy pont az történt volna, amit a szóban forgó „tájékoztatási eszköz“ állít.

(fotó: Ringier)

Hasonló bejegyzések