A szabadkai tiltakozók üzenete: „Senki sem hallgathat tovább”
Szabadkán is folytatódtak a tiltakozások, ahol egyetemisták, tanügyi és egészségügyi dolgozók, gazdák, motorosok és más polgárok gyűltek össze, hogy csendes megemlékezéssel tisztelegjenek az újvidéki tragédia áldozatai előtt.
Az egyetemisták elmondták, hogy több társuk ellen eljárás indult, de ez nem tántorítja el őket, mert olyan emberek támogatják őket, akik példát mutatnak kitartásból és bátorságból. Kiemelték, hogy sok tanár hónapok óta fizetés nélkül maradt, csupán azért, mert kiálltak mellettük.
A gazdák és más részrvevők arra utaltak, hogy a változás elkerülhetetlen, és a tiltakozók nyugodt, békés hozzáállása az, ami nap mint nap egyre több embert mozgat meg.
Egy egészségügyi dolgozó a vasútállomási előtető összeomlása kapcsán elmondta, hogy bárki áldozatul eshetett volna, és felvetette a kérdést: „Vajon ki lesz a következő?” Szerinte a hallgatás vezetett oda, hogy a társadalom elfogadja a korrupciót és az igazságtalanságot.
Továbbá elhangzott, hogy a közös tiltakozás nem más, mint a közösség lelki egészségének megőrzése. Egy tanügyi dolgozó pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy az országban a hatalom már nem az embereket szolgálja, hanem az emberek szolgálják a hatalmat.
„Meddig lehet még hallgatni és szemet hunyni?” – tette fel a kérdést a tüntetők egyike, aki szerint elérkezett az idő a felelősségvállalásra és a változásra.
(gradsubotica.co.rs.rs nyomán, fotó: danas.rs)