Kiemelt Szerbia 

Zavargások Szerbia-szerte: Az egyik városban a tiltakozóknak sikerült behatolniuk az önkormányzat épületébe

Nem csillapodnak a kedélyek Szerbiában.

Jóformán minden városban tartanak tüntetéseket, tiltakozásokat, blokádokat.

A čačaki polgárok tegnap esti tiltakozó sétája azzal végződött, hogy a demonstrálók egy része betörte az önkormányzati épület ajtaját és behatolt az objektumba.    

Érdekes, hogy ezt megelőzen a tüntetők szavazással döntöttek arról, hogy bemenjenek-e az épületbe. Legtöbben igennel szavaztak. Ekkor került sor az említett akcióra.

Rövid időn belül azonban megérkezett a rendőrség, amely nem engedte meg, hogy nagyobb tömeg foglalja el az épületet.

A demonstrálók végül feloszlottak, de holnap 19 órától újabb tiltakozást tartanak. A rendőrkapitányság előtt gyülekeznek majd, választ követelve arra a kérdésre, hogy ki támadta meg szombatról vasárnapra virradó éjszaka a városközpontban öt egyetemista társukat.

(fonet.rs és N1 nyomán)

Hasonló bejegyzések