VMDK: „A vajdasági magyarság érdekképviselete visszanyerheti közösségi szerepét!“
Az alábbiakban a VMDK közleménye – nyílt levele olvasható.
Tisztelt Dr. Pásztor Bálint úr!
Köszönjük, hogy kiemelt figyelemmel kíséri a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK) tevékenységét és közleményeit!
Figyelembe véve az országban történő eseményeket, megértjük, hogy aggódik a sorsa iránt.
Ilyenkor előfordul, hogy az ember nehezen követhető módon nyilatkozik és fogalmaz, nemzeti katasztrófát vizionál.
Úgy látszik, hogy elfelejtette: önök is annak a koalíciónak a tagjai, amely az elmúlt 12 évben minden szinten kisajátította a hatalmat, tönkretette az országot, leépítette az intézményeket, és behálózta a teljes államszerkezetet korrupcióval.
Hatalmi koalíciójukat politikai felelősség terheli 16 ember haláláért Újvidéken, illetve a békésen tüntető egyetemisták elleni hangágyúk bevetéséért. Pártjuk pedig osztozik ebben a felelősségben koalíciós partnereivel: az SNS-szel, az SRS-szel és az SPS-szel.
Amikor a „normalitásról és az intézményekhez való visszatérésről” beszél, valójában azt mondja: maradjon minden a régiben. Ne bolygassuk a választási csalásokkal működő rendszert (talán ezért is ilyen magabiztos, hiszen minden szavazat önökhöz kerül – még a vranjei magyaroké is). Folytatódjon a korrupció, a pártfoglalkoztatás, az igazságszolgáltatás felett álló kiváltságosok rendszere, és természetesen a vajdasági magyar szavazatok áruba bocsátása egyéni politikai és üzleti érdekek mentén, a közösség kárára.
Ne aggódjon, a Nap az ön pártja nélkül is fel fog kelni. Sőt, még fényesebben is fog ragyogni, ha egyszer véget ér a zsarnokság, az elnyomás és a kiszolgáltatottság, amelyet a vajdasági magyarságra erőltettek.
A VMDK-t „sunyulással” vádolja, miközben pontosan tudja, hogy aki az önök pártjára szavaz, valójában az SNS-re és Vučićra voksol. Ez a helyzet épp olyan, mint a régi népi bölcsesség: nem egyenesen a kútba löknek valakit, hanem előbb szépen a peremére állítják – aztán onnan taszítják bele.
A jelenlegi politikai helyzetben nem az a kérdés, hogy melyik magyar párt kerekedik felül a másikon, hanem az, hogy végre eltűnnek-e azok, akiknek a kezéhez vér tapad, és átadják-e helyüket egy olyan politikai irányzatnak, amely hosszú évek alatt is megőrizte elveit és gerincét. Ha ez megtörténik, akkor sem a közösségnek, sem másnak nincs mitől tartania.
A VMDK céljai világosak és változatlanok: önrendelkezés, politikailag és gazdaságilag erős vajdasági magyar közösség, amely képes érvényesíteni jogait, megállítani az elvándorlást, és egy erős, modern Vajdaságot építeni.
(fotó: nova.rs)