Kiemelt Szerbia 

Vučić Brüsszelben: „Nem használtunk hangágyút“

Aleksandar Vučić szerb elnök tegnap késő este Brüsszelben, az Európai Tanács elnökével, António Costával és az Európai Bizottság elnökével, Ursula von der Leyennel folytatott munkavacsora után kijelentette, hogy Szerbia EU felé vezető stratégiai útjáról, valamint az ország helyzetéről beszélgettek.

Hozzátette, hogy közölte velük: a belgrádi tüntetésen nem használtak semmilyen hangágyút, és készek ezt minden lehetséges módon bizonyítani.

– Azt mondtam a vendéglátóimnak, hogy semmilyen hangágyú nem volt, és készek vagyunk ezt bebizonyítani. Választ fogunk adni az Emberi Jogok Európai Bíróságának is, függetlenül attól, hogy Európában sehol sincs megtiltva az ilyen eszközök használata. Az Egyesült Államokban pedig szinte naponta alkalmazzák. Mi viszont nem használtuk. Nincs mit rejtegetnünk, és teljes mértékben nyitottak vagyunk arra, hogy ezt minden lehetséges módon ellenőrizzék – mondta Vučić a brüsszeli újságíróknak.

(nova.rs nyomán, fotó: John Thys/AFP/Profimedia)

Hasonló bejegyzések