Kiút a válságból? A blokád alatt álló újvidéki karok többsége támogatja a szakértői kormány megalakítását
Az Újvidéki Egyetem blokád alatt álló karainak és felsőoktatási intézményeinek többsége úgy véli, hogy az egyetlen lehetséges kiút a társadalmi-politikai válságból egy szakértői kormány megalakítása. Erről szóló közleményüket az érintett karok és főiskolák hivatalos közösségimédia-felületeiken tették közzé.
„Mivel a hallgatók kezdettől fogva rendszerszintű változásokat követelnek, és ragaszkodnak a pártsemlegességhez, úgy gondoljuk, hogy egy független szakemberekből álló kormány jelentené a legalkalmasabb megoldást az aktuális politikai válságra” – áll a közleményben.
Mint írják, több mint négy hónappal a hallgatói követelések megfogalmazása és a felsőoktatási intézmények blokádjának kezdete után az illetékes intézmények továbbra sem teljesítették az egyetemisták követeléseit. Eközben a rezsim a hallgatói és polgári tiltakozások letörésére tett kísérletei során folyamatosan az erőszak eszközéhez, valamint a leggyalázatosabb médiakampányokhoz folyamodik.
„A hallgatói követelések teljesítése az igazságszolgáltatás hatáskörébe tartozik, amely elfogadhatatlan nyomás alatt áll a végrehajtó hatalom részéről – melynek képviselői, a kormány és a köztársasági elnök, folyamatos és megengedhetetlen befolyást gyakorolnak az igazságszolgáltatási szervekre” – fogalmaztak.
Hangsúlyozzák: egy szakértői kormány elsődleges feladata az lenne, hogy biztosítsa a törvények és előírások szelektív alkalmazásától mentes, egységes betartatását – ezáltal lehetővé téve az államigazgatás és az igazságszolgáltatás tisztességes és igazságos működését. Az újvidéki blokádos hallgatók egy része szerint ez vezetne az egyetemisták követeléseinek teljesítéséhez, és egyben kiutat jelentene a társadalmi válságból is, amelybe az ország került.
A közleményt a következő blokád alatt álló intézmények hallgatói írták alá:
- Újvidéki Orvostudományi Kar
- Újvidéki Közgazdasági Kar
- Szabadkai Közgazdasági Kar
- Szabadkai Építészmérnöki Kar
- Újvidéki Természettudományi-Matematikai Kar
- Újvidéki Testnevelési és Sporttudományi Kar
- Újvidéki Technológiai Kar
- Mihajlo Pupin Műszaki Kar, Nagybecskerek (Zrenjanin)
- Újvidéki Mezőgazdasági Kar
- Szombati Pedagógiai Kar
- Újvidéki Jogtudományi Kar
- Újvidéki Műszaki Főiskola
- Újvidéki Üzleti Főiskola
- Újvidéki Óvóképző Főiskola
(N1 nyomán)