Kiemelt Szerbia 

Egy szerb ügyvéd feljelentést tett az Informer rendszerhű média főszerkesztője ellen

Čedomir Stojković ügyvéd ma büntetőfeljelentést tett Dragan J. Vučićević ellen, mert – mint fogalmazott – hazugságokat terjesztett arról, hogy az egyetemisták terrortámadást készítenek elő a belgrádi repülőtéren.

„Az ügyészség korábban eljárásokat indított emberek ellen pusztán azért, mert azt állították, hogy a hangágyú áldozatai, mondván ezzel pánikot keltenek a lakosság körében. Dragan Vučićević ezzel szemben a lehető legnyilvánvalóbban követte el a bűncselekményt – azzal, hogy hamisan állította: valaki terrortámadást tervez az egyik legérzékenyebb helyszínen, a repülőtéren. A terrorizmus iránti érzékenység pedig mélyen beivódott a kollektív emlékezetbe az al-Kaida New York-i ikertornyok elleni támadása óta. Dragan J. Vučićević a hamis hírében az egyetemistákat az al-Kaidával tette egyenlővé”

– írta Stojković az X közösségi oldalon.

Elmondása szerint Vučićević tette tankönyvi példája a pánikkeltés bűncselekményének, „ezt pedig még egy véletlenül arra járó is tudja a jogi kar mellett”.

„Ha az ügyészek nem indítanak eljárást e büntetőfeljelentés nyomán, akkor nyugodtan széttéphetik a diplomájukat. Ebben az esetben inkább a kukásokból csináljunk ügyészeket, mert több tudásuk lenne a bűncselekményről, mint azoknak, akik nem hajlandóak eljárni Vučićević ellen. Ők legalább lelkiismeretesek lennének”

– írta Stojković.

Hozzátette: ha nem indul eljárás, az újabb bizonyíték lesz a szerb állampolgárok számára arra, hogy az ügyészek csupán a hatalom szolgálói, akik semmibe veszik hazájuk törvényeit, és eszük ágában sincs teljesíteni kötelességüket ezek védelmében.

(Direktno.rs nyomán, fotó: X-platform)

Hasonló bejegyzések