„Suboticatrans” – sokba kerül akkor is, ha nem közlekedik?
Március elejétől a „Suboticatrans” közvállalat megszűnt mint városi közlekedési szolgáltató, és a tömegközlekedést az obrenováci „Trans-jug” nevű magáncég vette át köz- és magánpartnerségi szerződés keretében.
A városvezetés szerint ez volt az egyetlen megoldás, mert az önkormányzatnak 2025-ben több mint 450 millió dinár támogatásba került volna a „Suboticatrans” fenntartása.
A városi tanács tagja, Radoslav Vukelić elmondta, hogy független szervek értékelték fel a cég eszközeit, és a járműpark többet ér, mint a vállalat tartozásai. Hozzátette: a járművek eladásából várhatóan mintegy 100 millió dinár bevételre számítanak, bár nem tudni, mennyi buszt lehet ténylegesen értékesíteni. A járművek eladása fokozatosan történik, a cég szükségleteitől függően. A dolgozók elbocsátásáról és az esetleges felszámolásról egyelőre nincs pontos információ, de Vukelić szerint csőd nem várható, mert a cég alapítója a város.
Alig egy hónappal a váltás után máris újra módosították a város költségvetését: több mint 100 millió dinárral emelték meg a „Városi és külvárosi tömegközlekedés” című tételt. A hatalom szerint ez az utolsó ilyen kiadás a „Suboticatrans” kapcsán, és az összeg a dolgozók végkielégítésére és más jogi kötelezettségek teljesítésére megy.
Veljko Vojnić, a Szerb Haladó Párt képviselőcsoportjának vezetője hangsúlyozta: „Törvényileg kötelesek vagyunk teljesíteni ezeket a kifizetéseket, de a jövőben már a koncessziós partner viseli a felelősséget a közlekedésért.”
Az ellenzék szerint a költségvetés ilyen gyors módosítása – alig három hónappal a 2025-ös büdzsé elfogadása után – azt mutatja, hogy a városvezetés nem tudott megfelelően reagálni a „Suboticatrans” problémáira.
– A buszok eladásából származó bevételből kellett volna fedezni a végkielégítéseket, de most erre külön 100 millió dinárt költünk. Az év első három hónapjában már 500 millió dinárba került a cég a városnak – figyelmeztetett Nela Tonković, a Demokrata Párt képviselőcsoportjának vezetője.
(Politika és gradsubotica.co.rs nyomán, fotó: N. Tumbas)