Délvidék Kiemelt 

A polgárok elűzték Miloš Vučevićet Kúláról: Tojással dobálták meg az autóját, majd a haladó párt irodáit is célba vették

Füttyszó, bekiabálások és gúnyos kiáltások közepette búcsúztatták Kúla lakosai a Szerb Haladó Párt elnökét, Miloš Vučevićet, aki aznap az önkormányzat védőszentjének, Szent Márknak (Markovdan) az ünnepe alkalmából látogatott el a településre.

Az N1 szerkesztőségéhez eljuttatott felvételeken jól látszik, hogy több egyenruhás rendőr biztosította az utat Vučević gépkocsija előtt, amelyet a tömeg tojással dobott meg.

Az egykori kormányfőt szállító jármű után a Szerb Haladó Párt helyi szervezetének irodái is tojászápor alá kerültek.

A kúlaiak hangsúlyozták, hogy tettükkel nem az erőszakot kívánták képviselni, hanem az állásfoglalásukat akarták kifejezni „mindazzal szemben, amit Vučević eddig tett anélkül, hogy valaha felelősségre vonták volna.”

Nem ez volt az első eset: március elején is hangos tiltakozással, tojásokkal és füttykoncerttel fogadták Vučevićet Szenttamáson (Srbobran) és Óbecsén (Bečej).

(Forrás és fotó: nova.rs)

Hasonló bejegyzések