Délvidék Kiemelt 

A VMDK támogatja az egyetemisták követeléseit és az előrehozott parlamenti választások kiírását

Az alábbiakban a VMDK közleménye olvasható.

A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége támogatja az egyetemistákat, akik Szerbia-szerte tüntetnek az igazságért, a jogállamiságért és a demokratikus értékekért. Mint Szerbia egyetlen hiteles magyar kisebbségi pártja, úgy véljük, hogy a diákok követelései jogosak, és megérdemlik minden szabadságszerető polgár feltétel nélküli támogatását.

Szemben azokkal, akik csupán névleg hivatkoznak a magyar közösségre, de valójában  az elnyomó rezsim szócsöveivé és eszközeivé váltak, mi nem  egyezünk az általuk deklarált „normalitással”, ami nem más mint felhívás a bűnrészességre. Az említett párt teljesen összeolvadt azzal az emberrel és pártjával, amely minden hatalmat magához ragadt, akinek a hatalmi rendszere a hatalombitorláson, az intézmények semmibevételén, a burjánzó korrupción, a másként gondolkodók elleni erőszakon, valamint a diákok és tanárok üldözésén alapul.

A VMDK kész együttműködni a hallgatókkal és a polgári társadalom minden szereplőjével annak érdekében, hogy jobb választási feltételeket teremtsünk, teljesüljenek a hallgatók követelései, kiírják az előrehozott parlamenti választásokat, valamint megtörténjen a jelenlegi hatalom leváltása és az átvilágítás mindazok esetében, akik megsértették a törvényt és a demokratikus elveket.

Felhívunk minden polgárt – nemzetiségre való tekintet nélkül –, hogy emelje fel szavát az igazságtalanság ellen, és a diákokkal közösen építsünk egy szabad, egyenlőségen és felelősségen alapuló társadalmat.

Hasonló bejegyzések