Vučić Moszkvából: „Észszerűen döntöttem”
Aleksandar Vučić szerb elnök Moszkvából jelentkezett, ahol Vlagyimir Putyin orosz elnök díszvacsoráján vett részt.
Többek között a kínai és orosz vezetőkkel való közelgő találkozókról, gazdasági beruházásokról, valamint az őt érő nemzetközi bírálatokkról is szólt.
„Számos olyan ország vezetőjével tudtam beszélni, akikkel ritkán van alkalmam találkozni. Jó hír számomra, hogy megérkezett Robert Fico is. Mindenki izgatottan várja a Győzelem napi parádét, utána pedig következnek a legfontosabb megbeszélések – különösen Hszi Csin-ping elnökkel. Ez óriási megtiszteltetés országunk számára” – mondta Vučić.
„Kína sohasem hagyott el bennünket”
Vučić kiemelte: azok, akik nem becsülik meg Szerbia és Kína barátságát, nem látják a valóságot. „A szendrői acélmű az elmúlt három évben mintegy 330 millió eurós veszteséget termelt. A kínaiak emiatt egyszer sem panaszkodtak, nem követeltek semmit, és nem fenyegettek a kivonulással” – hangsúlyozta.
„Támadtak Varsóban”
A szerb elnök azt is megemlítette, hogy bírálatok érték Varsóban. „Egy barátom kezdte, aztán folytatták a belgák, végül pedig – talán nem is meglepő módon – a horvátok. De bevallom, ha a horvátok hisztérikusan támadnak, az engem csak megerősít” – fogalmazott.
Kazahsztán milliárdokat fektethet be Belgrádban
Vučić szerint az új Asztana–Belgrád légi járat megnyitása nemcsak szimbolikus, hanem komoly gazdasági hatásokkal is jár. „Kazah üzletemberek, akik Moszkvában luxusszállodákba fektettek be, most Belgrád iránt érdeklődnek. Százmillió eurós beruházásokat ígérnek – szállodákba, turizmusba. Ezen kívül a védelmi iparban is közös projektekről tárgyaltunk.”
Gáztárgyalások és politikai egyensúly
A szerb elnök szerint a mai nap kulcsfontosságú lesz. „Hszi elnökkel és Putyinnal is tárgyalni fogunk. Mindent megteszünk, hogy kedvező gázmegállapodást kössünk, és képviseljük a nép érdekeit. Ami az EU-t illeti, továbbra is bízom Ursula von der Leyenben és sok más európai vezetőben – különösen Giorgia Meloniban, aki rendkívül korrekten viszonyult hozzánk.”
„A döntésem racionális volt – és most már mindenki látja Szerbia erejét”
„Az, hogy idejöttem Moszkvába, tudatos és megfontolt döntés volt. Megígértem, és nálam az ígéret számít – ezt itt is tudják, ahogy máshol is. Láthatták, milyen tisztelettel kezeltek bennünket, még akkor is, ha Hszi Csin-pinghez képest mindannyian eltörpülünk” – mondta Vučić.
Zárásként így fogalmazott: „Szerbia most már komoly és felelős országként viselkedik. A színes forradalom kísérlete megbukott. A külföldi befolyás elleni fellépés sikeres volt, az emberek felébredtek, és nem hagyják többé magukat manipulálni.”
(blic.rs nyomán)