Kiemelt Szerbia 

Egy szerb tábornok szerint a partizánok időutazók voltak és már az első világháborúban meneteltek

Ljubiša Diković, egykori vezérkari főnök és a partizán veteránokat tömörítő SUBNOR elnöke, most épp az ún. „Győzelem Napján” tartott beszédet Belgrádban. És ha már mikrofont kapott, sikerült is történelmet írnia – mármint újraértelmeznie.

A tábornok úr ugyanis látványosan összekeverte az első világháborús szaloniki frontot az 1945-ös szerémségi fronttal. Szerinte a partizán terroristák a Vörös Hadsereggel karöltve már 1918-ban is törtek előre – valahonnan Görögországból. Hogy a franciák, britek meg a szerbek mit szóltak volna ehhez 1915-ben, nem tudni, de vélhetően csodálkoztak volna a komcsi zászlókon.

Aki kicsit is figyelt történelemórán, az tudja, hogy az egyik az első világháború vége, a másik meg a másodiké – de úgy tűnik, ha valaki elég sok csillagot hord a váll-lapján, már nem kell ilyesmikkel bajlódnia…

(direktno.rs nyomán)

Hasonló bejegyzések