Folytatódik a gyermekeket bántalmazó hódsági óvodai nevelő pere
Folytatódik I.O. (28) hódsági óvodai nevelő bírósági pere, akit gyermekpornográfia terjesztésével és gyermekbántalmazással gyanúsítanak.
2023 májusában helyezték vizsgálati fogságba, miután feljelentette fel az egyik áldozata, egy gyermek.
Pedofil cselekedeteire a hódsági Poletarac iskoláskor előtti intézményben került sor 2022 nyara és 2003 tavasza között.
Ezek a bűncselekmények sok gyermeket érintettek. A férfit azzal gyanúsítják, hogy hat nemi erőszakot és 28 gyermekpornográfiához köthető bűncselekményt követett el.
Senki sem érti, egyáltalán hogyan fordulhatott elő, hogy I.O. gyermekekkel foglalkozzon, hiszen az óvodai nevelő munkahelyét elvileg csak oyan személy töltheti be, aki legszigorúbb követelményeknek tesz eleget (pszichoteszt stb.).
Erre a kérdésre talán az a tény is választ adhat, hogy I.O. a 2020-ban megtartott hódsági helyi önkormányzati választásokon a Szerb Haladó Párt választási listáján szerepelt.
Az érvényben levő szerbiai törvények szerint az általa elkövetett bűncselekményekért elvileg 5-től 12 évig terjedő szabadségvesztéssel sújtható.
(blic.rs és más szerb médiumok nyomán, fotó: Shutterstock)