Élelmiszerárak elszabadultak, a nyugdíjak loholnak utánuk
A választások közeledtével ismét előtérbe került a nyugdíjemelés kérdése. Aleksandar Vučić szerb elnök a napokban bejelentette: akár egy-két hónappal a tervezett időpont előtt is végrehajthatják az emelést. Állítása szerint a nyugdíjak két év alatt összesen 45%-kal nőttek, és ez példa nélküli.
Ugyanakkor a hivatalos adatok azt mutatják, hogy 2022 és 2024 között az élelmiszerek ára összesen 46%-kal emelkedett, míg a nyugdíjak növekedése 54,5% volt. Vagyis a nyugdíjak növekedése valóban meghaladta az élelmiszerárakét, de nem olyan mértékben, ahogyan azt a politikai kommunikáció sugallja. A legszegényebb háztartásokat az élelmiszerárak emelkedése különösen sújtja, mivel kiadásaik nagy részét ez teszi ki.
Jovan Tamburić, a nyugdíjas katonatisztek szakszervezetének elnöke szerint a nyugdíjemelés mértékét törvény szabályozza, nem pedig az elnök döntésétől függ. Úgy véli, Vučić politikai haszonszerzés céljából igyekszik a nyugdíjemelést saját érdemeként feltüntetni, miközben a számítási módszertan és a GDP-arányos nyugdíjkiadások alapján tavaly valójában csökkent a nyugdíjak reálértéke.
(Danas nyomán)