Különös karrierút – lakásvásárlások és gyors előléptetések egy haladó miniszter szeretőjének életében
A Krik portál új cikkében egy magas rangú kormánypárti tisztségviselő volt szeretőjének „felemelkedéséről“ számol be.
A történet főszereplője Marija Ranđelović korábbi postatakarékpénztári alkalmazott, aki „érzelmi“ kapcsolatba került Darko Glišićtyel, a Szerb Haladó Párt (SNS) befolyásos figurájával, Aleksandar Vučić elnök komájával, jelenlegi közberuházási miniszterrel.
A nő a Kraljevóban működő Postatakarékpénztár alkalmazottjaként dolgozott, de szakmai és anyagi helyzete érezhetően javult, miután kapcsolatba került Glišićtyel.
Négy év banki munkaviszony után, 2020-ban – 32 éves korában – kinevezték a bank kraljevói regionális központjának igazgatójává. Később bekerült a „Lasta” közlekedési vállalat felügyelőbizottságába is.
Ingatlantulajdona korábban nem volt, ám négy év leforgása alatt három lakást is vásárolt. Egyet Kraljevó központjában, ahol lakik is, valamint 2022-ben két további apartmant szerzett – egyet Kopaonikon, egyet pedig Divčibarén, még építés alatt álló projektek keretében. Ezek összértéke legalább 175 ezer euróra tehető.
A Krik szerint a Postatakarékpénztárban kapott fizetéséből aligha futotta volna ilyen mértékű költekezésre. Amikor az újságírók személyesen keresték fel őt munkahelyén elmondta: a kraljevói lakást fizetéséből és hitelből vásárolta. A hegyvidéki apartmanok esetében azonban tagadta, hogy ő lenne a tulajdonos – annak ellenére, hogy az újságírók birtokában álló dokumentumok ennek ellentmondanak. „Szeretném, ha az enyémek lennének” – válaszolta nevetve.
Az SNS politikusával való kapcsolatáról nem kívánt nyilatkozni.
A Krik információi szerint az intim viszony 2023 körül szakadt meg, ezt követően pedig a nő gyorsan elvesztette pozícióit: már nem tagja a Lasta felügyelőbizottságának, és a banki igazgatói állásától is megvált. Nem sokkal ezután ismeretlen személyektől fenyegető üzeneteket kezdett kapni.
(krik.rs nyomán)