Vučić: Ha folytatódik az izraeli–iráni konfliktus, péntektől drágul a benzin Szerbiában
Aleksandar Vučić szerb elnök bejelentette, hogy amennyiben nem ér véget az Izrael és Irán közötti fegyveres konfliktus, már holnaptól megemelkedhet az üzemanyag ára Szerbiában.
„Remélem, hogy hamarosan véget ér a közel-keleti válság. Ez nekünk is fontos lenne, mivel a kőolaj világpiaci ára úgy alakul, hogy ha a jelenlegi állapot fennmarad, akkor pénteken jelentősen növelnünk kell az üzemanyagárakat” – mondta Vučić Abu-Dzabiból, ahol hivatalos látogatáson tartózkodik. Hozzátette: bízik benne, hogy a következő 48 órában kedvező fordulat történik, és sikerül megőrizni az ország pénzügyi és általános stabilitását.
A szerb elnök a látogatás során találkozott az Egyesült Arab Emírségek elnökével, Mohamed bin Zajeddel is. Elmondása szerint megbeszélésük során a geopolitikai helyzetről és a kétoldalú kapcsolatok jövőjéről tárgyaltak.
„Sokat tanultam ebből a találkozóból. Fontos számunkra, hogy véleményt cseréltünk, és több jelentős dologban megállapodtunk a jövőbeni együttműködés terén” – hangsúlyozta Vučić.
A találkozón Szerbia és az Egyesült Arab Emírségek új együttműködési programot indított a mesterséges intelligencia területén. Vučić elmondása szerint nem csupán olyan intézményekre van szükség, amelyek állami támogatásból működnek, hanem olyanokra is, amelyek a mesterséges intelligenciát konkrét gazdasági ágazatokkal – például a gyógyszeriparral vagy a mezőgazdasággal – tudják összekapcsolni.
A megbeszélések során a katonai együttműködés is szóba került.
„Erős hadseregre van szükségünk ahhoz, hogy megőrizzük a békét, a stabilitást, a szuverenitást és a függetlenségünket. Nem fenyegetünk senkit, de képesnek kell lennünk elrettenteni azokat, akik azt hinnék, hogy Szerbia könnyű célpont lehet a mai kiszámíthatatlan világban” – fogalmazott az elnök.
(beta.rs nyomán, fotó: Instagram/buducnostsrbijeav)