Kiemelt Szerbia 

Forbes Szerbia: Korrupció miatt mintegy 40 ezer négyzetméternyi ingatlant, 26 juhot és egy kecskét foglaltak le tizennégy év alatt

Szerbiában 2009 és 2023 között, jogerős bírósági ítéletek alapján, mintegy 40.300 négyzetméternyi ingatlant koboztak el korrupció miatt, összesen 3,77 milliárd dinár értékben – derül ki a Forbes Szerbia összeállításából.

Emellett lefoglaltak 26 juhot és egy kecskét is.

Csak 2023-ban körülbelül 38.000 négyzetmétert vettek el az állam javára, mintegy 368 millió dinár értékben. Az év végén az Állami Vagyonkezelő Igazgatóság összesítése szerint 4,14 milliárd dinár értékű épületeket és egyéb létesítményeket foglaltak le véglegesen.

Emellett járműveket is elkoboztak: a gépkocsik és teherautók becsült értéke 154,7 millió dinár volt, ezek többségét ideiglenesen vették el, míg 42 millió dinár értékű járműtől véglegesen megfosztották a tulajdonosaikat.

A pénzügyi jelentésekből az is kiderül, hogy az Igazgatóság 2011-ben ideiglenesen lefoglalt egyik ingatlan bútorait tavaly kicserélte – egy kanapét és négy fotelt vásároltak. A közbeszerzés elektronikus levélben történt, három céget kértek fel ajánlattételre, a kiválasztás alapja a legalacsonyabb ár volt. A bútorért 285.000 dinárt, három klímaberendezésért pedig 396.000 dinárt fizettek.

A Számvevőszék megállapította, hogy korábban nem készült teljes leltár a lefoglalt vagyonról. A revízió során ezt részben pótolták, de az ország egész területén szétszórt vagyontárgyakat nem tudták mind fizikailag is felmérni, így csak a nyilvántartások alapján készült lista.

2011-ben az Igazgatóság szakértőket bízott meg a művészeti és történelmi értékű lefoglalt tárgyak felbecsülésével, de azok valódi értékét nem állapították meg – könyvelési célból mindegyiket egyenként körülbelül 1.000 euróra becsülték. Ezeket az értékeket a Történeti Múzeum és a Szerbiai Levéltár őrzi.

Az arany, drágakövek, félértékes kövek és gyöngyök, valamint a külföldi és hazai készpénz a Szerb Nemzeti Bankhoz került megőrzésre, ám ezekhez sem tartozik hivatalos értékbecslés, csak leírás.

2024-ben az Igazgatóság eladta a lefoglalt állatokat – 26 juhot és egy kecskét. Három ajánlatot gyűjtöttek be, és az „Alexprodukt” nevű cég ajánlata győzött: 4.500 dinár (áfa nélkül) állatonként, összesen 138.000 dinárért

(beta.rs nyomán)

Hasonló bejegyzések