Kilenc napig előzetesben tartottak egy délvidéki orvost: az ügyész azt akarta, hogy bűnösnek vallja magát, holott semmit sem követett el
Vladimir Stefanović nagybecskereki aneszteziológus elmesélte, hogy az ún vidovdani tüntetésen való őrizetbe vétele után az ügyész közölte vele: ha beismeri, hogy megütötte a rendőröket, csak 10 000 dinárt kell fizetnie, és szabadulhat – amit természetesen visszautasított.
Stefanović kilenc napot töltött előzetesben, mert egyes rendőrök azt állították, hogy bottal támadta meg őket, noha semmilyen eszköz nem volt nála.
„Azt ígérték, ha elismerem a bűnösségem, az ügyemet elfelejtik, de az adatbázisban megjelenne, hogy elíteltek, és elveszteném az orvosi engedélyem. Holott senkit sem bántottam. Ha tényleg veszélyt jelentek az államra, akkor nem tudom, mit mondjak” – fogalmazott.
A történteket felidézve elmondta, hogy a tömegben sérülteket látott, orvosként segítségre sietett volna, ám ekkor váratlanul hátulról megütötte egy rohamrendőr. „Utána előállítottak, mert állítólag bottal rájuk támadtam, miközben egyáltalán nem volt nálam semmi” – tette hozzá.
Stefanović elismerte, hogy az elmúlt napokban kimerült és dühös volt, de kitart: ha ez a „büntetés” ára a tüntetésen való részvételéért, újra elmenne. Nem bánja, hogy kiállt segíteni.
(beta.rs nyomán, fotó: 021.rs)