Egy neves szerb író megmondta a frankót Délvidék 100 éve megkezdett kizsákmányolásáról!
Aleksandar Vučić, a szerb rezsim feje a Délvidék elcsatolásának 100-ik évfordulójának alkalmából tartott nacionalista beszédében többször idézett Miloš Crnjanski csongrádi születésű szerb író neki tetsző írásaiból.
„Ma lerójuk kegyeletünket mindazok előtt, akik harcoltak, de azon hétköznapi emberek előtt is, akik – mint azt Crnjanski mondta – jobban kívántak sajkacsát látni, mint a saját édesanyjukat. A szerb nép legnagyobb történelmi győzelmét arattuk akkor és egyesültünk. 1918. november 25-én az történt, ami a nemzeti út esszenciája és szublimációja volt. A nemzet sorsának irányát nemcsak egy vagy több ember átmeneti erőfeszítései vezérlik, hanem a nemzet kitartása is. Ez a határozottság és kitartás egy napon összeolvadt”
– mondta Vučić, aki azért egy kicsit idézhetett volna Crnjanski A Bánátról és bánátiakról című könyvéből is, amiből megtudhatjuk, hogy mit is hozott voltaképpen a „sajkacsa“ Délvidéknek (117. old.):
„Annak a világnak egy elavult, szép képe van Szerbiáról… ami megváltoztatja majd azt a képet és elhidegíteni fogja, az az adórendszer lesz. Adók, hatalmas adók. Nem lehet tudni, ki mennyit fizet. Nem írja sehol sem. Vaktában hirtelen kijött. Egy lovas érkezik a faluba, harácsot követel, mint egykor a törökök. Nincsenek többé cédulák, pontos jegyzékek, sorrendben beírt nevek, például ahogyan egykor volt: ’Laza Grgić 34 forintot és 5 fillért fizetett be’, amire aztán pecsét, aláírás, majd ismét pecsét, majd megint aláírás ment, majd csend és béke a következő kukoricáig. Most Laza Grgićnek gyakran kell bemennie a községházába, egyik nap 2 ezer dinár adót fizet, másik nap 3 ezret, harmadik nap 4 ezret, hol hogy. És azonnal kell fizetnie, aláírás és pecsét nélkül… Két hét múlva ismét behívják, mert elfelejtették Bégán beírni az adót. Három hét múlva ismét behívják. Elfelejtették megfizettetni az egészségügyi hozzájárulást vele. Egy hét múlva ismét behívják: a pótadót 200 dinárról 230 dinárra emelték, illetve követelik tőle, bizonyítsa be, hogy befizette Bégán az adót, mert sehol sincs bejegyezve … és így a következő kukoricáig.”
Miloš Crnjanski (1893-1977)
A „dicsőséges egyesülés“ után Délvidék valóban Ószerbia fejőstehenévé vált. A Szerb-Horvát-Szlovén Királyságban Ószerbia, Montenegró és Macedónia együttvéve az állam lakosságának 36 százalékát tették ki. A vajdasági bankok egyesületének 1927. évi jelentésében foglalt hivatalos adókimutatás szerint ez a 36 százaléknyi lakosság a jugoszláv állam megalakulásától 1927-ig közvetlen adókban mindössze 23 százalékkal járult hozzá az állami kiadások fedezéséhez. Ellenben az új délszláv állam lakosságának mindössze 11,5 százalékát kitevő Délvidék 25,5 százalékkal adózott. Ugyanakkor a 23 százalék adót fizető Ószerbia az egészségügyi tárca kiadásaiból 65 százalékot kapott, oktatásra 82,5 százalékot, míg Délvidék az oktatásra alig 3 százalék jutott, aminek köszönhetően rengeteg délvidéki iskola bezárt.
A gazdasági szempontból nézve a vajdasági munkáskamara 1928-as évi jelentése szerint Délvidék ipara szerb uralom első évtizede alatt a 19. századi állapotba esett vissza. A gazdasági hanyatlás természetes következménye a munkanélküliség növekedése volt: a vajdasági munkáskamara jelentése szerint 1927-ben Délvidéken 13500 ipari munkás és 52 ezer mezőgazdasági munkás volt munka nélkül, azaz Délvidék minden 10 ezer lakosára 478 munkanélküli esett. Összehasonlításképpen 1923-ban az I. világháború utáni Európa legnagyobb munkanélküliségének idején, 10 ezer lakosra nem esett több munkanélküli, mint 286.
100 év elteltével elmondhatjuk, hogy Délvidéknek mind a mai napig az a sors jutott, hogy Szerbia fejőstehénként kezeli – A „hétköznapi emberek” talán jobban tették volna 100 évvel ezelőtt, ha édesanyjukat kívánták volna látni a „sajkacsa” helyett.
