kisiskolasokeveEgyéb 

2013 a külhoni magyar kisiskolások éve – Zomborban indult a kárpát-medencei programkörút

kisiskolasokeveDélvidéken, Zomborba, valamint a horvátországi Vörösmartra látogattak magyarországi oktatási szakemberek hétfőn, a 2013 a külhoni magyar kisiskolások éve című program kárpát-medencei körútjának első napján.   

A külhoni magyar kisiskolások éve projekt a tavaly indított külhoni magyar óvodák éve program folytatása. Célja, hogy minél több külhoni magyar szülő magyar anyanyelvi intézménybe írassa be gyermekét. A programot a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Nemzetpolitikai Államtitkársága hirdette meg a Magyar Állandó Értekezlet 2012. évi plenáris ülésének zárónyilatkozatában rögzítettek szerint.

A program a Nemzetpolitikai Kutatóintézet háttérkutatásaira épül, megvalósítására a Bethlen Gábor Alapból 100 millió forint áll rendelkezésre, a szakmai koordinációt a nemzetpolitikai államtitkárság látja el.

A programkörút keretében kreatív anyanyelvi játékokban, ügyességi, kézműves és zenei-mozgásos játékokban tehetik próbára magukat a kisiskolások.

A magyarországi projekt jól illeszkedik a Vajdasági Magyar Nemzeti Tanács oktatásfejlesztési stratégiájának részeként korábban indított beiskolázási kampányhoz – mondta Joó Horti Lívia, az MNT Közoktatási Bizottságának elnöke az MTI-nek. A projekt olyan programokat, élményanyagot nyújt a szórványban élő szülőknek, pedagógusoknak, gyerekeknek, amely által valóban közösségi élményként tudják megélni a magyar nyelv, a magyar kultúra használatát és kiemelté tenni mindazt, ami magyar nyelven zajlik az iskolákban – tette hozzá.

A Délvidéken évről-évre kevesebb gyermek születik, másrészt a vegyes házasságból született gyermekek sokszor a szerb oktatásban kötnek ki. Az egyik leginkább veszélyeztetett szórvány Nyugat-Bácska: Zomborban például idén eddig csupán három gyermek iratkozott be magyar iskolába, miközben több ezer magát magyarnak valló család él a városban – ismertette a helyzetet a vajdasági szakember.

Tavaly 1840 elsős indult magyar iskolába a Délvidéken, elsőtől nyolcadikig összesen 15077 diák tanul magyarul és mintegy 7 ezer a magyar középiskolákban tanulók száma.

(MTI nyomán H. Á.)

Hasonló bejegyzések