Se nem magyar, se nem érdekvédelmi – Kulán már csak haladóknak hívják a VMSZ-eseket
Előrehozott helyhatósági választásokat tartanak Kúlán december 16-án. A Vajdasági Magyar Szövetség úgy döntött, hogy a Szerb Haladó Párttal (SNS) koalícióban indul a megmérettetésen.
Valka Károly, a VMSZ kúlai körzeti elnöke lapunknak adott nyilatkozatában úgy fogalmazott, a koalíciós lista az Aleksandar Vučić – Mert szeretjük Kúlát nevet viseli majd, s a párt elnöksége úgy vélte, képviselőik együttesen jobb eredményeket érnek el a választásokon, erősíteni tudják majd a választások utáni pozícióikat – közli a Magyar Szó.
– Bízom benne, hogy sikeresek leszünk, s hogy a voksolás után is megfelelő képviselettel rendelkezik majd az itteni magyarság a képviselő-testületben. A kampányt nem az ígéretek halmozására alapozzuk. Én úgy gondolom, nem kell sok mindent ígérnünk, az is elég, ha felmutatjuk, hogyan teljesítettünk az elmúlt időszakban, s meggyőzzük a polgárokat, hogy továbbra is ilyen munkát akarunk folytatni – nyilatkozta Valka.
A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ/BMC) nem „első alkalommal” indul koalícióban a helyhatósági választásokon, mint ahogy az idézett írásban olvasható.
A július 15-ei szenttamási községi választásokon a párt községi szervezete a SNS-vel közös jelöltlistával indult, amelyen két magyar is szerepelt. A VMSZ/BMC egyébként is a minden szinten hatalmi koalícióban van a SNS-vel, aminek az eredménye az lett, ami van.
Pásztor István a VMSZ/BMC elnöke (és fia Bálint) november 30-án részt vett a párt belgrádi szervezete megalakulásának hetedik évfordulója alkalmából rendezett díszülésen. A szervezet „üléseinek túlnyomó hányadát szerb nyelven tartják meg” – mondta az ülésen a párt elnöke.
A VMSZ/BMC, amióta Pásztor István az elnöke, pontosabban amióta szövetségre lépett a Szerb Haladó Párttal, se nem magyar, se nem érdekvédelmi szervezet.
A kúlai magyaroknak – ha még maradtak – most bojkottálni kellene a vasárnapi választásokat.
Bozóki Antal – bozokiantal.blogspot.com
Kép: Pannon RTV