mirovicEgyéb 

Az SZHP gúnyiratnak nevezte a Vajdaság védelméről szóló nyilatkozatot és készek megakadályozni annak elfogadását

mirovicIgor Mirović, a Szerb Haladó Párt alelnöke kijelentette, hogy pártja minden jogi és demokratikus eszközt bevet, hogy a tartományi képviselőházban megakadályozza Vajdaság alkotmányos és törvényes jogainak védelméről szóló nyilatkozat elfogadását, melyet „pamfletnek” titulált.

„Annak érdekében, hogy megakadályozzuk ennek a gúnyiratnak az elfogadását, minden jogi és demokratikus eszközt bevetünk az ülésteremben, annak ellenére, hogy kisebbségben vagyunk. Hangsúlyoznom kell azonban, hogy nagyszámú egyesülettel és polgárral tartjuk a kapcsolatot, és ők azzal az ötlettel álltak elő, hogy gyülekezzünk a képviselőház épülete előtt, ily módon is nyomást gyakorolva a hatalomra” – mondta Mirović.

Elmondása szerint az „egyedüli ésszerű végkifejlet” nem lehet más, mint az „irritáló” dokumentum azonnali visszavonása. Az SZHP és a Szerbiai Demokrata Párt az alkotmányos és jogi kérdésekkel foglalkozó bizottság jövő heti ülésén követelni fogja a dokumentum visszavonását, mert – mint elmondta -, még a vajdasági hatalmi pártok sem vitatták meg, mielőtt napvilágra került volna.

Beta nyomán Z.D.

Hasonló bejegyzések