Ezek normálisak? Iskolaudvar elé szállították a szerbiai halálbusz roncsait
A múlt pénteki borzasztó baleset után a vérnyomoktól belülről tarka busz roncsait a hatóságok az elektrotechnikai középiskola udvara elé szállították, ami nagy felháborodást váltott ki a diákokban és a tanárokban, hiszen amellett, hogy önmagában véve is borzasztó egy ilyen látvány, a busz azon a napon épp középiskolás diákokat szállított.
Mint portálunk is közölte, egy hete súlyos baleset történt a Niš melletti Donje Međurovo nevű településen, ahol egy vonat busszal ütközött. Az éppen akkor odaérkező vonat szinte kettészelte a főként középiskolásokat szállító buszt, a borzasztó balesetnek öt halottja és harminc sérültje volt.
„A gyerekeket nagyon megrázta a véres busz látványa még aznap, de sajnos ez a kép még mindig kísérti őket. A baleset napján a buszt a kosárlabdapálya és az iskola udvara elé szállították. Azon a pályán a a gyerekek napról napra kosárlabdát játszanak, és amikor szép az idő, a tornaórákat is ott tartják meg“
– mondták a Večernje novostinak a középiskola illetékesei, majd hozzátették:
„Az egyik diákunknak a legjobb barátja szörnyethalt abban a balesetben, ez a busz napról napra emlékezteti a borzasztó a balesetre“.