Piros pontok: Elképesztő elméletet kreált Vučić médiája a tüntetéseken részt vett polgárok számáról
Miközben a szerbiai ellenzéki, illetve a külföldi sajtó is arról cikkezik, hogy a tegnap esti tiltakozó megmozdulásnak minden eddiginél nagyobb számú résztvevője volt, addig az egyik, a haladó rezsim által működtetett szennylap egy egészen elképesztő összesküvés-elmélettel állt elő.
Az újságírói hangvételtől és a realitástól messze eltérő stílusban író Informer kizárólag egy feladatot lát el, ez pedig Aleksandar Vučić hatalmának megőrzése és erősítése. Ezt a legfrissebb, minden józan észt nélkülöző cikke is bizonyítja. Azt sem tartjuk kizártnak, hogy ezt a teóriát egyenes maga a szerb elnök találta ki.
A lap azt állítja, hogy
a sajtóban megjelent, a tüntetésről készült fotók „az egyik nagy nyugati nagykövetség számára készültek azzal a céllal, hogy az reális képet kapjon a belgrádi utcákon uralkodó állapotokról”.
Ebből az alkalomból – írja az Informer – egy különleges szofvtert alkalmaztak, amelynek segítségével szinte minden résztvevőt egyenként meg lehet számolni. Ez a fejlesztés minden embert piros ponttal jelöl meg – olvasható a szennylapban.
A piros pontok
Vučić médiája szerint ebből kiderült, hogy a Slaviján mindössze 2900, a Népszínház előtt pedig 3250 tüntető sétált.
Az Informer azt is hozzáteszi, hogy az ellenzék a tiltakozók közé sorolta a közelgő ünnepek alkalmából vásárló embereket, miközben a legtöbb becslés szerint legalább 35-40 ezren tiltakoztak tegnap Belgrád utcáin a rezsim ellen.