Kiemelt Szerbia 

Vučić ismét a választásokban látja a menekvést?

Aleksandar Vučić haladó párti szerb önkényuralkodó közel van ahhoz, hogy rendkívüli választást kezdeményezzen – legalábbis a Večernje novosti értesülései alapján.

A lap szerint ennek megtartását két dátumra szűkítették le, ezek pedig március 31-e vagy április 14-e.

A Novosti névtelen forrásaira hivatkozva közölte:

Vučić a kérdésről már konzultált legközelebbi munkatársaival.

A cikkben azt is kiemelik, hogy az Európai Unióban is választási kampány indul, ami azt jelenti, hogy Brüsszel az új európai vezetés felállásáig nem tud majd igazán foglalkozni Belgrád és Pristina viszonyrendezésével.

A lap hozzáteszi, hogy a haladók az esetleges választással a több hete tüntető ellenzék erősödését is meg szeretnék szakítani.

Vučić azzal is tisztában lehet, hogy a rendezetlen szerbiai választói névjegyzék az egyik legerősebb fegyver a kezében, amelynek segítségével ismét könnyedén meg tudja hamisítani a megmérettetés eredményeit.

Csakúgy, mint eddig…

Hasonló bejegyzések